Nemzeti sorstragédiára emlékeztek az összetartozás napján Kaposváron

Nem, nem soha! József Attila, Trianon diktálta minden fájdalmat egybe sűrítő versét minden magyarnak meg kellene tanulni! Érthetetlen, hogy miért nincs ott a kötelező irodalomban – hangzott el a megemlékezésen, amelyen a Déryné Vándorszíntársulat és a Somogy Táncegyüttes mutatott egy szeletet abból a fájdalomból, amely 1920-ban érte a magyarságot. Magyarország területének kétharmadát, és vele együtt a lakosság egyharmadát a környező országokhoz csatolták, miközben meg sem kérdezték az érintetteket, hogyan, és miként szeretnének élni.

– Minden magyar megtörten emlékezik a Versailles-ban aláírt békediktátumra. Volt olyan időszak, amikor ki akarták törölni a tudatunkból, mégis fönnmaradt – mondta a megemlékezésen Szakály Sándor történész. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója beszédében rávilágított arra, hogy az elcsatolt országrészekben élők számára milyen lelkülettel zajlik a nap, amely 1920 június 4. emlékezete.

– Hogyan lehet ma emlékezni Újvidéken, Kolozsváron, Temesváron, Kassán, Lendván... –sorolta az elcsatolt településeket, amelyek neveit Kaposvár utcái még hűen őrzik.

– A közterületek neve változhat, de a szívünkben lévő szeretet nem változik! – mondta Szakály Sándor, aki a Berzsenyi parkot hozta fel példának arra, hogy bárhogy hívunk valamit, az még ugyanaz marad.

– A történelem 1938 és 1941 között megadta a lehetőséget, átmenetileg visszatérhettek Magyarország területére az elcsatolt települések, ám 1945 után a remény is semmissé vált. Még a gondolatot is szerették volna kiölni belőlünk, amit Trianon jelentett — mondta. Magyarországon bár előfordulhat vallási, vagy társadalmi nézeteltérés, abban egyetért mindenki, hogy egy nemzettől nem lehet elvenni a múltját. Azt a múltat, amelynek kapcsán a határon túli magyarok is az együvé tartozást élik meg. Azt a múltat, amelyre mindig gondolnunk kell, mert a reményteljes jövőt abból építheti fel a nemzet.

Az országot szétvágták, de az egymásba kapaszkodó lelkeket nem tudták

Magyar költőink közül többen is sorokba szedték a széttört ország, nemzet sorsát, és azokat az emberi tragédiákat, amelyeket meg kell ismertetni a mai tizenévesekkel. Azokkal, akik tovább viszik a gondolatot.

– A régi földrajzkönyved lapozd fel ott, ahol Magyar Hazád található, és érezd, hogyan sír Árpád apánk... – ezekkel a gondolatokkal szólította meg a fiatalokat a Déryné Vándorszíntársulat. – Megoldották az osztást: tudjuk jól, tört maradt... – hangzott el a magyar sorstragédia, mintha csupán egy mérnöki gondolkodással megoldásra váró matematika példa volna az életünk, amelyet egy tollvonással meg lehet nyomorítani. A számok pedig valóban törtek: elcsatolt harmadokról és a művelettel határon kívül esettekről, széttörésről szól a sorsunk, amelyről nem csupán telesírt zsebkendők árulkodnak. Az összetartozás, az egység gondolata napjainkban új értelmet nyer, továbbra is a kitartás, az egymás segítése a fő feladat, még akkor is, ha egyre nagyobb nehézséget kell a nemzetnek a vállára vennie. A Trianoni emléknap mára a Nemzeti Összetartozás Napjává vált, amelyet 2010-ben foglaltak törvénybe. Az eggyé válás megvalósítását kezdhetnénk azzal, hogy úgy énekeljük közösen a Himnuszt, hogy azt a határokon túl is meghallják...