Örülni tanított a Covid az apró eredménynek és egymásnak is

– Ha egy szóval kellene jellemeznie a 2020–2021–es tanévet, melyik illene rá?

– Változatos...

– A vírushelyzetben a fertőzésveszélyen kívül mi volt a legnagyobb nehézség?

– Amikor egyik napról a másikra osztályokat karanténba kellett vonultatni, de a szigorúbb egészségügyi szabályok bevezetése után kihívásnak bizonyult a civil szervezetekkel is megértetni, hogy most nem lehet pályázati programokat iskolák bevonásával megvalósítani. A szülőkkel is el kellett fogadtatni, hogy a helyzetből adódóan nem tudunk mindent szemtől szembe megbeszélni.

– Az „elszigeteltség” miatt nyugalmasabb lett az iskolák élete?

– Nem nyugalmasabb, inkább másként pezsgő. Az online felületek használata gyakoribbá vált, több önállóságot kellett megkívánnunk a gyerekektől és nem engedtük meg a személyes találkozást olyanokkal, akik nem tartoztak az alkalmazottak közösségéhez.

– Nem volt túl nagy a szigor ebben a tekintetben?

– Nem volt kérdés, hogy az egyén és a közösség egészsége mindenek előtt áll. A járvány­ügyi szabályok helyén valók, így nem volt nehéz nemet mondani. Következetesnek és példamutatónak kellett maradni abban a tekintetben is, hogy a kollégáknak és a tanulóknak is úgy kell viselniük a maszkot, hogy az orrunkat is takarja, még akkor is, ha nincs külső kontroll.

– Amikor minden a feje tetejére állt, mennyire sikerült szinkronban lenni a kormányzati döntésekkel?

– Voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, a szabályozás és az élet csúszásban voltak: a valóságtól lemaradt a központi intézkedés. Az adott szituációban fel kellett vállalnom néhány nehéz döntést.

– Melyik intézkedést emelné ki?

– A tanítás nélküli munkanapokat igyekeztünk felhasználni arra, hogy ne engedjük elharapózni az iskolákban a fertőzést. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a Kaposvári Tankerület vezetősége is rugalmasan támogatta az azonnali intézkedéseket akkor is, ha nem volt mögötte központi szabályozás.

– Az iskolák újranyitása kapcsán milyen érzések kavarogtak önben?

– Amikor szerették volna, hogy minden általános iskolai osztály egyszerre kezdje meg a jelenléti oktatást, korainak tartottam. A tagintézmény-vezető kollégáimmal, a tankerület vezetésével és Szita Károly polgármesterrel megbeszélést tartottunk. Ő az operatív törzs és a kormányzat felé is tolmácsolta az észrevételeinket. Így először az alsósok jöhettek vissza áprilisban, és csak később, májusban a felsősök.

– A kényszerszünet utáni visszatérés milyen élményeket hozott?

– Megtapasztaltuk a poszt-Covid-szindrómát. A járványhelyzetből adódó stresszt, annak minden mélységével együtt. A nagy felszabadultságot, azt sajnos nem... Május tizedike után kicsit fellélegeztünk.

– Hogyan tudtak alkalmazkodni a pedagógusok az állandó változáshoz?

– A szigorú intézkedések nem könnyítették meg a dolgunkat. A kollégáimon látom, hogy extrém fáradtak, aminek nemcsak a munka, hanem a stressz is az oka. Vannak közöttük, akik hozzátartozókat veszítettek el...

– Mi volt, ami erőt adott az egyre nehezebb terheket hozó harmadik hullámban?

– A hitem... A férjemre és a lányomra is bármikor támaszkodhattam. Meghallgatnak vagy egyszerűen csak megölelnek, sokszor az is pont elegendő a nehéz helyzetben. Abból már tudok tovább építkezni. A tagintézményekben az igazgató kollégák is sokat segítettek azzal, hogy megfogalmazták esetlegesen a kritikájukat is, és így a tudásunk összeadódott a döntések meghozatalakor.

– Hogyan sikerül boldogulni a harmadik hullám után?

– Azt vettem észre, hogy határozottan szolidárisabbak, kompromisszumkészebbek lettünk. Elmaradtak a jelentéktelen ügyekben tett éles viták. Pozitív hozadéka a vírushelyzetnek, hogy átértékelődtek a dolgok, az igazán lényegesek kaptak hangsúlyt.

– Minek köszönhető, hogy újra könnyen belerázódtak a tanárok, diákok a jelenléti oktatásba?

– A kompetenciamérés intézményi kérdőívében van egy kérdés: ha új iskolába menne vezetőként, a kollégáinak hány százalékát vinné magával? Gondolkodnom sem kell a válaszon: száz százalékukat vinném...

El kell fogadnunk az extrém helyzeteket

A pandémia mindenkit megtanított arra, hogy a kis eredményeknek is örülni kell.

– Voltak pozitív hozományai a különleges tanévnek – mondta Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna. – Sokkal szélesebb körű informatikai tudásra tettek szert a gyerekek és a pedagógusok egyaránt, értékelni kezdtük a jelenléti oktatást, amely nélkül nem lehet nevelési feladatokat ellátni, ahogy ez bebizonyosodott. A közösségi létet értékelni kezdtük és vágyakoztunk utána annak ellenére, hogy az egymásra figyelés egyre nehezebbé vált, egyre több konfliktussal járt, amelyet a gyerekek és felnőttek is nehezen kezeltek. Ahhoz, hogy a fiatalok nevelése, tanítása működjön, iskolába kell járni. A tapasztalatok alapján az elsősöknél lassabb fejlődés mutatkozott az írás-olvasás terén. Az olvasási technika a felsőbb évfolyamokon is jelentősen romlott, ahogy a szóbeli folyamatos szövegalkotás készsége is a napi hangos olvasás és a rendszeres felelések hiánya miatt. Sok mindenre megtanított bennünket ez a tanév, például arra, hogy az extrém helyzeteket is el kell fogadnunk.

Van miért felnézni a gyerekekre

Ahány iskola, annyiféle bizonyítványosztás lesz az idei tanév végén Kaposváron. A főigazgató szerint fontos, hogy a kiválóan teljesítő gyerekek a közösség előtt kapják meg a jutalmukat, hiszen a további motivációhoz ez elengedhetetlen.

– Olyan nincs, hogy elhallgassuk, ha valaki kiváló volt! – hangsúlyozta a főigazgató. – Magam is felnézek egy nyolcadikos fiúra, aki nehezített körülmények között olyan teljesítményt ért el, hogy sokaknak jó példa lehetne. Amikor például segített a többieknek, nem a házi feladatát másolták le, hanem inkább elmagyarázta nekik a feladatot, vagyis nem halat adott, hanem megtanította őket halászni – mesélte Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna, aki ugyanolyan fontosnak tartja, hogy személyesen odamenjen hozzájuk és megdicsérje a kiválóságokat. A Kodályban csaknem kilencven kitűnő lesz az idén.