2021.06.20. 11:30
Pihentető a park, de nem hajléktalantanya
Közterület-felügyelőket állítottak a kaposvári Rippl-Rónai parkba. A posztos szolgálatra azért volt szükség, mert az ott tanyázó hajléktalanok gyakran a bokroknál végezték el szükségleteiket, alkalmanként pedig inzultálták az arra járókat. S ha a rendőrök igazoltatták és elküldték őket, rövid időn belül újra megjelentek a parkban.
Néhány héttel ezelőtt még majdnem egytucatnyi fedél nélküli ember töltött el hosszú órákat a parkban, ottjártunkkor viszont már csak ketten üldögéltek az egyik padon. (Igaz, néhány padot az elmúlt hetekben felszedtek a parkban.) A hajléktalan férfiak egy elemes rádión zenét hallgattak és majszolták a közeli pékségből származó kiflit. Viselkedésük egyáltalán nem volt zavaró, ami annak köszönhető,hogy két közterület-felügyelő a fák árnyékából folyamatosan figyelte őket. A hajléktalanok nagyjából tizenöt percig bírták a vizslatást, majd felvették hátizsákjukat és tovább indultak.
– Most már jóval kevesebben vannak a parkban mint korábban – mondta Kiss Szabolcs, a kaposvári közterület-felügyelet vezetője. – A munkatársaim folyamatosan ott vannak, beszélgetnek a hajléktalanokkal, elmondják nekik, hogy a padokon nem lehet aludni és alkoholt sem szabad fogyasztani közterületen. Próbálják őket meggyőzni arról, hogy menjenek be a hajléktalanszállóra és vegyék igénybe az ottani szolgáltatásokat – fogalmazott Kiss Szabolcs.
Néhány hajléktalan eleget tett a kérésnek, de vannak akik továbbra is az utcán töltik el a napot a Rippl-Rónai parktól alig száz méterrel arrébb. A közterület-felügyelők ezért járőröznek is, a Fő utcát és a Anker-ház környékét ellenőrzik. Munkájukat a rendőrség is segíti, s a tapasztalatok szerint szükség is van a jelenlétükre.
Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megkeresésünkre elmondta: korábban kaptak olyan bejelentést, hogy egy-egy hajléktalannak tűnő ember magatehetetlenül fekszik a közterületen és segítségre van szüksége. Ebben az esetben értesítették a mentősöket, majd kórházba szállították a bajba jutottat. Orbán Zoltán hozzátette: előfordult olyan is, hogy azért kellett kivonulniuk az utcára, mert a hajléktalanok viselkedése irritált másokat.
Mindenkit behívnak a szállóra
Az ittas hajléktalanok is bőven adnak munkát a szakembereknek. Nagy Bernadett Beáta, a „Nyitott Kapu” Hajléktalangondozási Központ intézményvezetője elmondta: ha olyan fedél nélküli embert találnak az utcán, aki láthatóan ittas, viszont nincsen külsérelmi nyom rajta, akkor nem hívnak mentőt, hanem beviszik a szállóra. Ott lefektetik egy matracra és hagyják, hogy kipihenje magát. – Két utcai szolgálattal naponta járjuk a várost – hangsúlyozta Nagy Bernadett Beáta. – Ebben a hőségben minden hajléktalannak adunk hideg vizet és biztatjuk őket arra, hogy jöjjenek be velünk a szállóra. Ha valaki az utcán akar maradni, akkor aláíratunk vele egy papírt arról, hogy nem kívánta igénybe venni a szolgáltatásunkat – emelte ki a „Nyitott Kapu” Hajléktalangondozási Központ intézményvezetője. Nagy Bernadett Beáta hozzátette: a hajléktalanok elfogadják, ha a közterület-felügyelők rájuk szólnak azért, hogy ne feküdjenek a padon, a szállóra viszont annak ellenére sem mennek be szívesen, hogy naponta többször is kapnak ételt.
Barkóczy László – vélemény
Kényes arányok
A jó idő közeledtével és a vírus távoztával egyre többen, egyre nagyobb lelkesedéssel hagyják el otthonaikat. Jó már kimozdulni, kicsit máshol lenni, mint a biztonságot jelentő, ám unásig ismert falak között. Kaposvár köztereit, csakúgy mint a többi város hasonlóan kellemes helyét, újra ellepték az emberek. Sétálnak, beszélgetnek, élik az életüket, felejteni akarván az elmúlt időszak komorságát. Ám sajnos az utcaképhez régóta hozzátartoznak a hajléktalanok is. Nincs hova menniük, így ők is a köztereken, parkokban élvezik a szabadságot, és várják sorsuk jobbra fordulását. Nem lehet vitatni, hogy alapvető kötelességünk segíteni az elesetteken, és támogatni őket abban, hogy újra megkapaszkodjanak. Nem titok az sem, hogy a kilátástalanság és reménytelenség megrágja a legacélosabb lelket is, így nehéz tartani azokat a normákat, melyeket mi az együttélés alapvető szabályainak hívunk.
Ez pedig a legnagyobb együttérzés mellett is okoz súrlódásokat szinte mindenhol. Mert a gyámoltalanok felkarolása – tűnjön bármennyire is reménytelennek – nemes cél. De éppen a pandémia után, a nyugalmunk és biztonságunk, életünk egy különösen érzékeny területe lett. Ha a párom fél átmenni egy parkon munka után tartva a részegen elmotyogott, félreérthetetlen ajánlatoktól, esetleg a pénzt bárdolatlan őszinteséggel kérő padon fekvő embertársától, azért az sincs rendben.
A segítség és a nyugalom egy nagyon érzékeny egyensúlya ez. Látszólag nincs megoldás, hisz akár egy ember, akár egy önkormányzat próbál megoldást találni, olyan biztos lesz, akinek nem tetszik, és farkast kiállt. Ezért inkább a biztonság megteremtése kell legyen a fő feladatunk a jövőben: azok számára is, akik eddig a parkban laktak, és azoknak is, akik csak át szeretnének rajta sétálni.