Új zsúptető idézi fel a múlt parasztházait a skanzenben

A megáztatott rozs­szalmából kéve készült, amely köré egy csavart fonatot készítettek kedden délelőtt a Szennai Skanzenben. Ez lett a tető úgynevezett pap része, amelyet a ház elejére tettek.

A jó alapanyag elengedhetetlen a stabil tetőhöz.

– A szalmát viaszérésben kell aratni, majd cséplés, fésülés következik, minél több kalász marad rajta, annál ellenállóbb lesz az időjárásnak – mutatta Vangyia Árpád a megáztatott kévéket, miközben kötelet pödört köréjük. Már rutinos mozdulatokkal kötözött, az 1990-es évek óta készít szalmatetőket.

– A dédpapámtól tanultam és éveken keresztül dolgoztam együtt apósommal, a Szennai Skanzenbe 1992 óta járok – mondta el a szigetvári tetőfelújító. Hozzátette: a somogyszobi porta régi héjazata már rossz állapotú volt, teljesen le kellett bontani. – Minden egyes kévét fonott kötéllel rögzítünk, végigmegyünk a lécsoron és utoljára kerül fel a tető gerince – mutatta az épülő tetőt. Megjegyezte: régen a falvakban saját maguknak megtermelték a rozsszalmát, a terméssel pedig az állatokat etették. Ma már csak elvétve kapható hosszú szálú, jó minőségű rozsszalma; Szennába Zala megyéből hozták az alapanyagot.

Nagyjából tizenöt esztendőt bírnak

A népi építészet széles körben elterjedt tetőfedő anyaga volt a szalma, mely a gabonatermesztés következtében mindenütt rendelkezésre állt. – Ma már csak múzeumokban, szabadtéri gyűjteményekben található szalmatető – emelte ki Vangyia Árpád. – Nagyjából tizenöt évet bírnak, ám a gerincrészt a hetedik évben újra kell kötni, ez kopik el a leggyorsabban. Megjegyezte: akik laktak vagy tartózkodtak szalma tetejű házban, azt mondták, jó a hőszigetelő képessége, télen meleg, nyáron pedig kellemesen hűvös. Országszerte egyre kevesebben foglalkoznak a szalmatető készítésével. A somogyszobi porta egy hétig készült, kedden délután fejezték be a tető zsúpolását.