Hat éve programoz pálmafák alatt a kaposvári szoftverfejlesztő

Laptop, útlevél, pénztárca és szálka ellen egy tűkészlet. Ezek a legfontosabbak, amelyeket Tóth Péter magával visz egyetlen hátizsákjában, bárhol köt ki a világon.

– Egy sapka és egy pulóver a legmelegebb ruhadarabjaim, téli kabátom egyáltalán nincs, nem is férne el a hátizsákomban. Meleg országokban érzem otthon magam, mert fázni nem szeretek – tette hozzá a világlátott fiatalember, aki jelenleg Hondurasban, egy szigeten dolgozik. Szoftverfejlesztéssel foglalkozik, munkáját bárhol el tudja végezni. Akár egy pálmaligetben, vagy a tengerparton is.

– Míg otthon csak nyáron van meleg, addig itt állandó a hőmérséklet, most is harminc fok van – tájékoztatott Tóth Péter, aki hat évvel ezelőtt még teljesen úgy élt, mint bárki más.

– Először Máltára költöztem egy munka miatt, vagyis kalandvágyból – kezdte a történetét. – Egykor magam is komformista voltam, most pedig inkább „digitális nomádnak” nevezném az életstílusomat. Máltán még volt szobám egy albérletben, és a lakótársammal mindent megvettünk, ami hiányzott a lakásból. Csak akkor szembesültem vele, mennyi holmim lett, amikor el akartam költözni az albérletből. Sok mindent otthagytam. Azóta is az én késemmel szeletelnek, akik ott maradtak – nevetett a fiatalember, akit Spanyolország is vonzott.

– Málta előtt csupán Angliában, Ausztriában és Horvátországban fordultam meg, de mostanra kinyílt a világ. Madridban két évig laktam, pont a világjárvány idején. Naponta csupán egyszer mentem ki: bevásárolni. Ott tényleg mindent bezártak, visszafordított a rendőr, ha túl mentem a lakókörzetemen, nem úgy, mint Magyarországon. Nagyon megsínylettem a bezártságot, azt éreztem, szeretnék elszakadni a nyugati civilizációtól. Tenerifére mentem, egy minimalistább életmódot vállaltam fel, rájöttem, hogy nincs szükségem sok holmira – mesélte Tóth Péter, aki egy amerikai cégnek dolgozik szoftverfejlesztőként, de nem volt ez mindig így. Dolgozott önkéntesként állatmenhelyen, biofarmon, és 37 nap alatt végigjárta a 900 kilométeres El Camino-t.

– Azzal, hogy rendesen kitágult a komfortzónám, átértékeltem az életemet. Az út során tíz kilót leadtam, és vegetáriánussá váltam egy, az úton szerzett ismerősnek köszönhetően. Lelkileg jobban érzem magam és testileg sokkal tisztábbnak, hogy nem fogyasztok húst – mesélte meghatározó élményét, amelyet még azelőtt szerzett, hogy latin Amerikába érkezett, először Paraguayba. Hidegebbnek találta, mint amire számított, így tovább állt Kolumbiába.

– Hibrid életmódot élek. Dolgozni kell, de nincs munkaidőm, délben van egy meetingem, de utána el tudok menni kirándulni, aztán este dolgozom. Ha kiveszek két nap szabadságot, és hozzá csapom a hétvégéhez, itt nagyon vagány helyekre jutok el kirándulni. Annyi előnyöm van a turistákkal szemben, hogy én már itt vagyok, ki tudom várni a jó időt. Az esőerdőbe kizárólag túravezetővel megyek, mert ott el lehet tévedni. Néha azt gondolom, jobb, hogy anyukám nem látja, hol járok – mesélte Tóth Péter, aki szerint az önkéntesség és a világjárás sok mindenre megtanítja az embert.

– Teljesen más jellegű élettapasztalatra lehet szert tenni, ha utazunk. Sokkal magabiztosabb lettem, akkor is megoldok szituációkat, ha nem beszélem a nyelvet. Ha „baj” történik, igyekszem feltalálni magam. Alázatra is tanított a minimalista életmód: nincsenek elvárásaim. Ez segít abban, hogy boldogabb legyek. Rájöttem, hogy a kis dolgoknak is lehet örülni. Annak, hogy van tető a fejem fölött, van étel a tányéromban, és van mit inni, felvenni. Itt gyakran van áramszünet és az internet is akadozhat. Megbecsülöm azt, hogy ha van – mesélte Péter, aki számtalan egyedi helyzetbe került útjai során. Előfordult, hogy Peruból szeretett volna Mexikóba utazni, ám először nem akarták felengedni a repülőgépre. Összetört telefonja miatt sem tudott bemenni a városba, mert nem volt kártyája a buszjáratra, készpénzt pedig nem fogadtak el. Egyszer Belize-ben, pont egy pénteki munkanap után sikerült összetörnie a laptopja kijelzőjét. Ezért az ország másik felébe kellett utaznia, hogy új munkaeszközt szerezzen. Egész hétvégén nem talált sehol megfelelőt, mígnem vasárnap este, egy autó hátulján sikerült vennie egyet. Csupán az volt a bökkenő, hogy hétfőn egy étteremből kellett bejelentkeznie a szokásos meetingre, mert nem ért vissza a szálláshelyére.

Tóth Péter nem áll meg, szeretne tovább utazni. Várja az Afrikai kontinens, és Ázsia, azon belül Indonézia. Attól sem riad vissza, ha kicsit hidegebb égövre kell majd mennie, hiszen Norvégia is csalogatja.

– Szívesen utazgatnék még néhány évig, ám majd egyszer családot is alapítanék. Mindenképpen otthon szeretnék letelepedni – árulta el a távlati terveit.

Mindent rögzít és mindent leforgat, bárhol jár a világban. Szituációkat, kirándulóhelyeket lakó- és életkörülményeket örökít meg, majd idővel megosztja az internet népével kalandjait. Legutóbb Karib térség béli szállását mutatta be, vagyis egy tengerparton fekvő hostelt. Készült vlogja programozási nyelvekről, az utazásairól, az esőerdei kirándulásairól, vagy akár egy természetes ébresztőről egy hostelben. Forgatott kisfilmet Paraguayról, a helyiekről, bevásárlásról, étkezésről….

– Mindent felveszek, ám az utómunkálatokra már alig jut időm. Sok vágásra váró témám van még, de annyi felé megyek, nem mindig van érkezésem az elkészülésére – mentegetőzött a világutazó, aki szerint sok helyütt sokkal kevesebből ki lehet jönni a világban, mint itthon, de bárhová is megy az ember, bárhol ismerkedik a helybéliekkel, ugyanúgy elégedetlenkednek a politikusokkal és az adókkal kapcsolatosan, mint nálunk. Péter hamarosan újra bepakol hátizsákjába, és nekivág a Kis-Antilláknak a Karib-tengeren, de tervei között szerepel az is, hogy egy év múlva hazalátogat.