Sipos Mihály: új közösségeket az élelmiszer-előállítás köré érdemes szervezni

– Ilyen zöld vidéket és ennyi vizet, mint ami errefelé van, régóta nem láttam… – kezdte bárdudvanoki előadását Sipos Mihály, aki a Duna–Tisza Közéről érkezett, hogy a közösség jelentőségéről beszéljen az érdeklődőknek. Az előadásra kétszeres volt a túljelentkezés, a „fenntartható visszafejlődés” YouTube-csatornát is működtető előadóra sokan voltak kíváncsiak. Lelkesen beszélt arról, miként jártak portáról portára a közösség férfi tagjai, hogy kiválasszák a jövő évi szaporulathoz szükséges tenyészsertéseket, valamint a szaporítani nem kívánt egyedeket milyen bonyodalmak árán sikerült sterilizálni. 
– Ugyanezt a történetet nézhetem persze egy másik, egy negatív szemüvegen keresztül is – folytatta Sipos Mihály, s újra elmesélte a disznós napot, ám ezúttal a bosszúságokat és nyűgöket kiemelve a történet kapcsán. Rávilágított: döntés kérdése, mit látunk meg a történésekben. 
– Számomra a paraszt szó egyet jelent a korabeli ökológussal, biológussal, hiszen a parasztok rendszerben látták a folyamatokat. A mai falvak már inkább városok. Az urbanizált életmód feladása pedig egyet jelent a paraszti tudás morzsáinak felszedegetésével. A tankönyvekből megszerzett információ csupán lexikális élmény. A tudás egyet jelent a tapasztalattal. 
Sipos Mihály arról is beszélt: a faluközösség megszűnésével egyre nagyobb lett az emberek között a különbség. Lettek közöttük egyre szegényebbek és egyre gazdagabbak. A folyamatok utolsó mozzanataként az elmúlt évtizedekben az utolsó működő egységek, a családok is szét­estek, pedig a család adja az egyén identitását, illetve a valahová tartozás tudata. 
– Nem lesz semmid, mégis boldog leszel! – hangoztatják. Ha nincs semmink, van-e identitásunk? Tartozunk-e valahová? Amink van, az az identitáshoz tartozik. Ha min-dent elvesznek, az identitás is elveszik. Az emberek mások álmaiért adják oda az életüket. Mások álmai szerint nőnek fel a gyermekeik. Nézik a tévét, a gyereket idegenek nevelik, tanítják, amíg a szülő dolgozik, aztán valaki más vigyáz a gyerekére, amíg a szülő hazaér... 
Szerinte a család akkor tudna közösségként megerősödni, ha bekapcsolódik egy nagyobb közösségbe, ahol hasonló gondolkodású emberekkel találkoznak. 
Sipos Mihály szerint időt és figyelmet kell szentelni a családnak és a közösségnek. Ő abban látja erre a lehetőséget, ha a közösségek az élelmiszer-ellátás mentén szerveződnek. 
– Nem lehet egyezségre jutni vallási nézetek vagy különböző értékrendek alapján, mert mindenki másképp látja a dolgokat – indokolta. – Enni-inni azonban mindenkinek kell, ez olyan azonos szükséglet, amely biztos alapot ad egy-egy közösség megszerveződésének – hívta fel a figyelmet előadásában. 
Arra is kitért: az 1800-as évek elején íródott hentesipari könyvek a szója nélküli virslikészítésről szólnak. Sipos Mihály szerint addig kell vissza nyúlnunk az időben, amíg azt nem látjuk, hogy az egészségünkre ártalmatlan élelmiszereket tudunk előállítani. 
 

Testünk felett önrendelkezési jogunk van 

– Rengeteget beszélünk manapság az élelmiszer-biztonságról, mégis az a tapasztalat, hogy sokkal több ember halála köthető az iparosított élelmiszer-készítéshez és a nagyüzemi élelmiszergyártásból kikerülő élelmiszerek miatt, mint például házi sajt vagy bivalytej miatt – mondta Sipos Mihály. – Az a kistermelő, akiről kiderül, hogy a siker érdekében tiltott anyagot használ, örökre elveszíti a közösség bizalmát – mondta az előadó, aki arra is kitért: nem akarja, hogy mindenki tanyára költözzön, mint ahogy egykor ő is tette, ám úgy érzi, az önellátásnak vannak különböző alternatívái, amelyek azoknak is megfelelhetnek, akik nem tudnak leválni a rendszerről és elszakadni a megszokott életmódjuktól. 
– Nem egyedül kell önellátóvá válnunk, hanem egy sokszínű közösség részeként a közösségben megtalálni a helyünket, hogy nyújtani tudjunk valamit azért cserébe, hogy kapunk – tette hozzá Sipos Mihály, aki a pénzt igyekszik mellőzni életéből, a közösségen belül is inkább csereberélnek.