Elemzés

2023.03.19. 11:28

A kis falvak alig látszanak a bűntérképen

Bár összességében csökkent bűncselekmények száma, mégsem sikerült leradírozni Somogyot a bűntérképről. Önmagunkhoz mérten jól teljesítettünk, de százezer lakosra vetítve még az alsó harmadban foglalunk helyet a vármegyék rangsorában.

Kovács Gábor [email protected]

Fotó: KISS ANNAMARIE

Szerencsénk volt – így reagált Kőkuti István, Ecseny polgármestere, amikor a tudomására hoztuk, hogy a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (Pre-Stat) legfrissebb adatai szerint egy év alatt nem történt bűncselekmény a faluban. A szerencse mellett azonban más is kellett, hogy a tolvajok elkerüljék a zsákfalut. 

– Jó az együttműködésünk az igali rendőrökkel, rendszeresen jönnek és érdeklődnek, hogy történt-e valami, és ha gond van, azonnal itt teremnek – mondta az ecsenyi polgármester. – Nem élünk sokan a községben, ezért könnyebben megfigyelhetik egymás portáit a helyiek, és ha gyanús mozgást látnak a környéken, még nekem is szólnak. De nem is nagyon volt ilyenre példa, ritkán vetődnek erre kétes átutazók.  

Ecsenyben még kisebb terménylopások sem jellemzőek. Tesztüzemmódban működő kamerarendszer pásztázza az utcákat, több településrészen rejtették el, de hogy hol, azt nem árulta el. Ecseny mellett Kaszó is jó példa lehet, ahol mindössze egyetlen bűncselekményt regisztráltak egy év alatt. Hajdu Tibor ezt annak tulajdonítja, hogy az erdők ölelte faluban sok erdész és hivatásos vadász jár, és az erdőgazdaság őrző-védő csapata is járőrözik. Nyugodt, békés a település, tette hozzá.  Ságváron 24 bűncselekményt jegyeztek fel, ezek főként kisebb szőlőhegyi lopásokból, besurranásokból tevődnek össze, állítja Kecskés Gábor polgármester. Ő maga is tagja a helyi polgárőrségnek, esténként igyekeznek ügyelni a rendre, még a pincesor környékén is. Hogy még jobb legyen a közbiztonság, 2,3 millió forintból hat-hét új kamerát is felszerelnek a faluban pályázati forrásból. 

A Pénzcentrum most térképeken mutatta be, hogy mely régiókban történt a legtöbb rablás, illetve lopás 100 ezer lakosra vetítve tavaly február és az idei február között. Budapesten 33 rablás jutott százezer lakosra, Hevesben 25, míg Somogyban és Borsod 17-17. A fővárosban 339 lopást jegyezhettek fel ugyanennyi lakosra, míg Hevesben 250, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 198, és Somogyban 159 volt a lopások száma. A statisztika azonban csalóka, ugyanis a 100 ezer lakosra vetített bűncselekményszámot tartalmazza, de nyaranta a Balaton-parton az érkező turisták felduzzasztják a létszámot az állandó lakosokhoz képest.    

Kivételes munkát látott a főkapitány 

Kivételesre értékelte a kaposvári kapitányság tavalyi munkáját Molnár Gábor, Somogy vármegye rendőrfőkapitánya a kaposvári közgyűlés előtt tartott éves beszámolójában február végén. Míg 2010-ben 4500 bűncselekményt regisztráltak a vármegyeszékhelyen, ez a szám tavaly a negyedére, 1009-re esett vissza. A nyomozások eredményessége 74,6 százalékos lett. A közterületi bűncselekmények visszaszorulásában nagy szerepet játszott a térfigyelő kamerarendszer visszatartó ereje és az eredményesebb rendőri fellépés. A bűncselekmények a közterekről sokszor az internet világába tevődtek át. Felhívták a figyelmet arra, hogy napi 2-3 internetes csalásról, csalási kísérletről kapnak bejelentést, ezért senki se adja ki a banki adatait. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában