Égbe emelő énekes fohászok

Szolgálok, míg élek, / míg testemben lélek – énekelte Maczkó Mária, Magyar Örökség- és eMeRt-on-díjas énekművész, Tura díszpolgára azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az Egyházmegyei Karitász létrejöttének 30. évfordulója alkalmából rendeztek a Szent II. János Pál pápa körkápolnában.

Égbe emelő, ihletett tolmácsolásban Szentlélekről, jóságról, szeretetről, barátságról szóltak a népdalok, népénekek, de temperamentumos bordalok is elhangzottak az érdemes művésztől, akit a Kaposvári Egyházmegye jubileumán Tanúságtevő Életért-díjjal tüntetett ki Varga László megyéspüspök. Kamaraprodukciója végén családjáról is beszélt, s azt kívánta, hogy a mosoly soha ne csalatkozzon az arcunkon. Meggyőződése, hogy Isten világítani küldött e földre bennünket, ezért azt javasolta: panaszkodás helyett inkább világítsunk a vállalt szolgálatunkban. Miután meghallgatta az egykori és jelenlegi karitászos munkatársakat, azt mondta: örül a tanúságtételeknek, melyeknek minden szavát értette, hiszen már gyerekkorában, parasztlányként tapasztalta a jót tenni jó örömét. Édesapja ugyanis mindent odaadott volna a szükségben lévőknek.

– Egyszer kerékért jöttek a falubeliek, másszor az ekét vitték el, legközelebb mást kértek, amikor édesanyám megkérdezte

édesapámtól: Ezt hogy gondolod? Ezután már minden így lesz? Mindent elvisznek majd tőlünk? Papám pedig így nyugtatta meg kétségbeesett édesanyámat: Nem érted, nekünk van, nekik meg nincsen, ezt fogd fel! – mesélte. – Egész életüket így élték előttem, és civakodás helyett gyakran ének zengte be a házat. A népdalok mellett egyházi népénekek is felcsendültek, amelyeken keresztül könnyen megnyílt az ég.