Revízió

2024.01.11. 05:44

Kiszűrték a hamis számlákat

Nem létező számlákkal valamint létező számlák alapján, de nagyobb összegekkel próbálta minimalizálni áfakötelezettségét egy fővárosi cég. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrzést és vagyonbiztosítást is elrendelt az ügyben, több millió forintnyi befizetetlen adót szerezve vissza a költségvetésnek.

Harsányi Miklós

– A kft. ismert, nagy forgalmat bonyolító cégek nevében „kibocsátott” számlák alapján próbálta minimalizálni adófizetési kötelezettségét, miközben ezek a számlák a valóságban vagy nem léteztek, vagy nem a levonásba helyezett adóösszeget tartalmazták – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).  

A NAV a cég áfabevallásainak kockázatelemzése kapcsán állapította meg, hogy az adózó előzetesen felszámított adóját számos partnertől befogadott, száznál több beszerzési számla alapján számolta el. Azt is közölték: az Online Számla rendszer adatai azonban egyértelművé tették, hogy ezek a cégek a bizonylatok egy részét sem a vizsgált időszakban, sem azon kívül nem bocsátották ki. 

– Más, az áfabevallásban szerepeltetett számlákat ugyan kibocsátottak az adózónak, azonban a cég magasabb levonható adóösszeget számolt el a rendszerben rögzített, áthárított áfa összegénél, így próbálta minimalizálni adófizetési kötelezettségét – derült ki az adóhatóság tájékoztatójából. – A NAV adóellenőrzést rendelt el, és mivel feltételezhető volt az is, hogy a várható kötelezettség teljesítése veszélyben van, több mint kilencmillió forintnyi összeget zároltak a cég számláin, és az adózó gazdasági partnerénél követelésfoglalást hajtottak végre.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában