Életpályák

Az elmúlt napokban a fiatalok egy része újabb mérföldkőhöz érkezett. Be kellett adni a jelentkezési lapot valamelyik felsőoktatási intézménybe. Praktikusan abba, amelyiktől elemi erővel várjuk, hogy a fiatalt később minőségi életpályára állítja. Sokan, főleg a szülők, mindent eldöntő fordulónak gondolják az egyetemi jelentkezéseket. Aztán ha ránézünk a saját életünkre, hamar rájöhetünk, hogy akkora vargabetűket a legmerészebb tervező sem tudott volna kitalálni, mint amivel eljutottunk oda, ahol éppen vagyunk. 
Pierre Bourdieu társadalomtudós szerint életünk fonala előre meghatározottan gombolyodik aszerint, hogy milyen oviba jártunk, milyen iskolát választottunk. Lehet ezt vitatni, és természetesen ezer módosító tényezőt tudunk felsorolni a tudományosság igényét nélkülözve, csak a józan ész segítségével. Azonban tény, hogy ha nem a minőség, hanem a lakhelytől való távolság, esetleg a „tesó is odajár” alapon döntünk, azzal tényleg kijelölünk egy irányt. Ezt aztán egy túl szigorú, vagy éppen az ötösöket sóként a gyerekre hintő tanár képes módosítani, mint ahogy ezernyi más körülmény is, s az első vargabetűk egyike máris garantált. 
Szerencsés az a szülő, akinek gyermeke már az oviban eldöntötte, hogy mivel akar foglalkozni, és amellett kitart az ovis bál után is. A többieknek azonban következetesen monitorozni kell az oktatás színvonalát, a gyermek képességeit, és a számos jövőkép közül a leginkább valószínűt. Mert ha sikerül, akkor biztos, hogy a gyereket nem az teszi boldoggá csupán, hogy hol dolgozik a megélhetésért, hanem az is, hogy aránylag kevés kanyarral sikerült eljutnia oda. 
 

Monitorozhatja a szülő az oktatás színvonalát, a gyermek képességeit.