Hidat bontottak a siófoki hősök, hajótörést szenvedett a békülés

1848 májusában, a szabadságharc kezdetén már a Balaton vidékén is megkezdték a nemzetőrseregek szervezését. Josip Jelačić horvát bán csapatai Zala és Somogy megye területén keresztül – Zamárdi, Kiliti érintésével – vonultak, egészen Balatonszemesig. István nádor, a magyar honvédsereg parancsnoka időközben Füred irányából indult a Kisfaludy gőzösön, hogy a bánnal tárgyaljon, a harcok beszüntetése miatt. 

Ezért írta Hentaller Lajos történetíró: 

A Balatonnál 1848-ban valóban egy nagy találkozás hiúsult meg: István nádor – a magyarok nagy barátja – itt szerette volna meg­győzni Jelačić horvát bánt arról, hogy ne a fegyveres harcot válasszák a magyarok ellen. Jelačić nem akart István nádorral találkozni és Székesfehérvár felé fordult csapataival, közben érintve és megbüntetve az ellenálló Siófokot. Aki tudott, addigra már elmenekült, a kisgyermekeket a szomszédos településeken – Ságváron, Törekiben – bújtatták el. A történelmi legendárium szerint Nemes Piszaszics József bíró a Sió két partját összekötő hidat lebontatta, hogy ezzel is feltartóztassa a horvát katonákat. 

A bán a környékbeliek elmondása szerint ezt kiáltotta át a túlpartra: 

A siófokiak nem engedelmeskedtek, a bírót elbújtatták, Jelačić beváltotta ígéretét, és hadait a Siófoktól nem messze található Kilitin állította fel. Jelačićot végül Pákozdnál sikerült feltartóztatni, szeptember 29-én. A bán Bécs irányába menekült, csapatai egy részét hátrahagyta, akiket Perczel Mór szólított fel a Sió mellett fegyverletételre. 

Ezt követően a balatoni térségben is zajlottak kisebb-nagyobb harcok, országos hírnevet Noszlopy Gáspár (1820–1853) szerzett magának, aki Somogy, majd a Dél-Dunántúl kormánybiztosaként még a világosi fegyverletétel napján is újoncokat toborzott Balatonfüreden, hogy felszabadítsa a Dunántúlt. Bár küzdelmei sikertelenül zárultak, mégis beírta magát a történelemkönyvekbe. A balatonfüredi Tagore sétányon emléktábla hirdeti: „Ezen a helyen szálltak partra 1849. augusztus 9-én Noszlopy Gáspár szabadcsapatai, hogy egyesüljenek Veszprém megye felkelt népével a haza védelmére.” 

Noszlopy 1848-as szerepvállalása és bátorsága szinte egyedülálló: gerillacsapatait kiválóan irányította, többszörös szökései szintén nem szokványosak. Sőt: Ferenc József és Erzsébet királyné nevezetes alföldi látogatása alkalmával az uralkodó elrablását tervezte. A somogyi születésű Noszlopy Gáspárt Kossuth Lajos a „19. század legbátrabb emberének” nevezte. Noszlopy pedig már a szabadságharc idején így vallott magáról: „Én (a) forradalom embere vagyok, s mint ilyen halok is meg!” Csapataival a Dunántúlról Komárom irányába vonult vissza, majd a világosi fegyverletételt követően egészen 1850 áprilisáig bujdosott. Miután elfogták és hadbíróság elé állították, sikerült megszöknie. Részt vett a Mack József féle Habsburg-ellenes szervezkedésben. Majdnem elfogták, de sikerült a Dunántúlra menekülnie és a Bakonyban elrejtőznie. 1852 novemberi elfogását követően megint el tudott szökni, de végül ismét elkapták és 1853 márciusában kivégezték. 

Nemcsak a hidat lebontató bíró vagy a szabadságért küzdő Noszlopy, hanem Gaál György kiliti református lelkipásztor is emblematikus figurává vált. A szabadságharc idején elmondott, a Habsburg-házat ostorozó beszédei miatt 1849-ben feljelentették. Szónoklatainak hevessége és a győzelembe vetett hite hat év börtönt jelentett a lelkésznek, Kufsteinben. 

A Balaton-vidéki temetőkben neves honvédek sírjaival találkozhatunk. Lonkay Antal (1827–1888), Perczel Mór tábornok segédtisztjének sírhelye a balatonfüredi temetőben áll. Hosszú ideig bujdosott a világosi fegyverletétel után, a felelősségre vonás végül elkerülte, később a tudománynak élt, antik szerzőket fordított, tanított, megalapította az első katolikus napilapot. Síremlékének felirata ma is időszerű: „A divatos áramlattal úszni nem virtus; de a rossznak felismert áramlat ellenében a társadalom legszentebb javaiért kitartóan küzdeni: ez férfias erény”. 

A Balatonnál nyugszik a tábori lelkész és a százados 

Badacsonytördemicen található Pados János (1820–1892) tábori lelkész nyughelye. Pados 1849 júniusában, nagy prédikációiban az oroszok elleni keresztes hadjáratra buzdított, és szidta az osztrák vezetést. Hat év várfogságra ítélték. A badacsonytomaji temetőben a Poeltenberg nevet olvashatjuk. Ugyanis itt helyezték örök nyugalomra a tábornok leányát, testvérét. A vèrtanú tábornok, Poeltenberg Ernő (1808–1849) Aradon nyugszik. Poeltenberg Ilona, középső leánya Badacsonyba ment férjhez, Fack Gedőhöz és itt is éltek a Poeltenberg villában. Férjének apja, Fack József szintén 1848-as honvédtábornok, anyja – Poeltenberg Amália – pedig az aradi vértanú nővére volt. 

Poeltenberg Ernő ugyan nem járt Badacsonyban, de családja itt kapott menedéket. Kevésbé ismert tény az is, hogy Poeltenberg Ernő relikviáinak (levelei, címeres pecsétnyomója, családi emlékek) egy részét a révfülöpi honismereti gyűjtemény őrzi. Kővágóörsön született és Zánkán lelhető fel sírja Bozzay Pálnak (1829–1852), aki önkéntesként harcolt a szabadságért. Erdély határában tette le a fegyvert, büntetésül az osztrák seregbe sorozták be. Számos sírhely található még a Balaton körül: Lesencetomajon Hertelendy Kálmán honvéd századosé, a keszthelyi temetőben sok honvéd díszes nyughelyet kapott.