Kirándulás

2024.04.30. 13:50

Maradandó élményekhez juttatják a gyermekeket

Idén is több mint ezer gyermek ismerheti meg vármegyénk értékeit, szépségeit a Szülőföldem Somogyország Programnak köszönhetően. Településeink ismét aktívak voltak, harminckét önkormányzat igényelt támogatást – tájékoztatott Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke.

Sonline.hu

– A Szülőföldem Somogyország Programot még 2011-ben azzal a céllal indítottuk, hogy a kirándulások alkalmával a tanulók színvonalas, komplex programokon ismerjék meg Somogy vármegye jelentősebb nevezetességeit, látnivalóit – emelte ki Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke. – A kezdetektől 2016-ig a jótékonysági Megyebál bevételéből azoknak az iskolásoknak juttattunk fejenként ezer forintot, akik osztálykirándulásukat vármegyénkbe tervezték. A következő évtől aztán megdupláztuk a támogatást, majd 2021-től még magasabb összeget tudtunk biztosítani. Igaz ugyan, hogy kicsit módosítani kellett a kiírást a világjárvány miatt, mivel tanév végére esett a szigorítások feloldása, ettől kezdve nem iskolák, hanem önkormányzatok igényelhették a vissza nem térítendő támogatást. Az elmaradt Megyebál bevételeit önzetlen vállalkozóink pótolták, akik fontosnak tartották gyermekeink szülőföldhöz kötődésének erősítését, Somogy­ország értékeinek megismerését. Az idei évben például 4 millió 650 ezer forinttal járultak hozzá a programhoz, melynek célja nem változott, ezúttal is feltétel, hogy a pályázó egynapos kirándulását Somogy vármegyébe szervezze, a gyermek lakóhelyétől távolabb eső településre, a nyári hónapokban vagy kora ősszel. 
Valamennyi idén beérkezett pályázat érvényes volt, így összesen harminckét önkormányzat részesülhet támogatásban. 

 Az igények valamivel meghaladták a rendelkezésre álló keretet. 

– tette hozzá Biró Norbert –, de közel azzal az összeggel számolhat a huszonnyolc települési és négy nemzetiségi önkormányzat, amit kértek. A tervek szerint 1062 gyermek ismerheti meg kora őszig valamelyik somogyi értéket a Dráva mentén, a Zselicben vagy a Balaton partján. A vármegyei önkormányzat pozitívan értékeli az elmúlt évek folyamatait, örülünk, hogy ilyen sokan szeretnék megismerni szülőföldjüket, somogyi kincseinket. 
Az elnök szerint az eddig biztosított anyagi támogatás nagymértékben hozzájárult a kirándulási költségekhez, a visszajelzések alapján egyértelműsítették, továbbra is igényt tartanak a programra. – Az önkormányzat segít maradandó élményhez juttatni a gyerekeket – tette hozzá. – Sok olyan diáknak adott lehetőséget szülőföldje értékeinek megismerésére, akiknek enélkül a támogatás nélkül nem lenne lehetősége erre. A 2011-es kezdet óta már 15 ezer 59 iskolás kirándulását támogattuk – mondta az elnök. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában