Elveszett telefon

A verőfényes napsütésben egy roma család telepedett le egy padra, kipakolták az elemózsiát a három csöpp gyereknek. Újságírói kíváncsisággal mértem végig őket, mire a középkorú apa tisztelettudóan megszólított, és megkérdezte tőlem, járókelőtől, hogy nem baj-e, hogy ott falatoznak. Mosolyra fakasztott a jelenet, és jó étvágyat kívántam nekik. 
Egy másik történet enyhén szólva leizzasztott. Nyári cipőt próbáltam egy belvárosi üzletben, a művelet közben kivettem a farzsebemből a mobiltelefont, és magam mellé tettem. Csak egy pillanatra került ki a látóteremből, de nem találtam ott, ahová tettem. Kétségbeesetten kerestem, mert ugyan nem nagy értékű, de minden adatom rajta volt. Roma fiatalokból álló társaság válogatott, nézelődött mellettem. Próbáltam gyorsan cselekedni, megkérdeztem őket, hogy nem tudnak-e valamit a telefonomról. Az egyik srác láthatóan megpróbált segíteni és keresgélni, a másik viszont azonnal felháborodott. Mit képzelek, tolvajnak nézem, elege van már a rasszizmusból, emelte fel a hangját. Még a drága telefonját és a készpénzét is megmutatta. Igyekeztem megkövetni, mialatt a barátja is visszatért. Közben sikerült megcsörgettetnem a telefonom, és megszólalt a készülék, kicsivel arrébb, egy alsó polcon. 
Megkönnyebbülten kértem elnézést a sráctól, de nem enyhült meg. Gyorsan távoztam. Most sem tudom pontosan, hogy mi történt a telefonommal, és néha elgondolkodom rajta, valóban rasszista vagyok-e, holott nem tartom magam annak.