A Szentlélek hatalma, életalakító ereje békét és reményt kínál az imakérőknek

Mintegy két évtizede működik a kaposvári Szent Imre-templomban az egyházmegye határain túlnyúló „Érints meg engem!” imaalkalom. Minden hónap második vasárnapján az Oltáriszentség jelenlétében imapárok járnak közbe a hozzájuk fordulókért, miközben Szentlélekkel „átitatott”, nyugalmat árasztó karizmatikus számok, vagy éppen felrázó, dinamikus dalok csendülnek fel. Megrendül az ember egy-egy kérés hallatán, hiszen imakérő és imavégző a Szentlélek hullámhosszán kerül bensőséges kapcsolatba. A közbenjárás során tapasztalt érzések, a gyakorta könnyes tekintetek, a megnyugvás, a megkezdődött gyógyulás nem a közbenjáróknak köszönhető. Istené az erény, hiszen Ő a legfőbb gyógyító. A közbenjárók „csupán” munkatársként szegődnek mellé, hogy közvetítsék Isten igéjét, próféciáit, az ima alatt kapott képeket, melyek megfejtése az imakérőre vár. 
Nem holmi modern kori kuruzslás zajlik ilyenkor – a New Age egyébként is összeegyeztethetetlen az egyház tanításával –, hanem gyógyulás és rádöbbenés: az Úr velünk, bennünk van, a Szentlélek tüze-heve pedig pozitív folyamatok elindítója lehet. S ha nem is minden esetben érzékelhető azonnali változás – mint megkönnyebbülés vagy tompuló fájdalom –, az ima közelíti a földet az éghez, embert az Istenhez. E folyamat eszközei a közbenjárók, akik megszólították a hozzájuk fordulókat. Egyikük jelezte: testi gyógyulásért kért imát egy hónapja, és javulást észlelt. Másikuk, aki gyász miatti hitkrízis után került közelebb Istenhez, így vallott: – Ez az első szeretet helye. Itt jártam főiskolás közösségi hittanra, és 25 éve elvégeztem a Szentlélek-szemináriumot. Áldott a dicsőítő ima; zenében és szóban egyaránt. Ilyet a saját városomban nehezen találok. A szolgáló testvérek hitelesek, biztatást kapok általuk. 
Akadt, akiben a közbenjárás rejtett tartalmakat hozott elő. Azt mondta, lelki gyógyulást, szabadulást élt át, meg áldást. A rossz út véget ért, gyökeres benne a változás. Egy középkorú asszony kiemelte: Isten szavát közvetítették felé a közbenjárók, s az ima kapcsán tapasztalta meg először Mária anyai szeretetét. Volt, aki Jézus érintéseit élte át, és ezáltal megnyugodott és sikerült sok terhet elengednie. 
– A közös dicsőítés közben mindig érzem Jézus jelenlétét. Olykor folyik a könnyem, de aztán megkönnyebbülök, máskor csak azt veszem észre, hogy mosolygok – mesélte az egyik imakérő. 
– Elkezdtem imádkozni, majd hálát adni azért, hogy Isten felismertette velem: eddig sajnos a rockzene irányította az életemet – jegyezte meg egy középkorú férfi. Egy szentbalázsi imakérő pedig annak örült: erőt kapott terhei elviseléséhez. Úgy érzi, meghallgatja az Úr, és soha nem hagyja magára. 
– Jézus tanítása szerint a lelki újjászületés a hit által a Szentlélekben történik – vallja Mocsári Ágnes, aki néhány éve kapcsolódott be a szolgálatba. – A legjobb hely, ahol lehetek. Isten dicsőítése – Szentlélek által ihletett dalokkal – felemeli a lelkemet az Úrhoz. Közbenjáróként boldog vagyok, hogy egy lehetek a bibliai példázat szerinti, hordágyat cipelő emberek között, akik Jézus elé viszik az imakérőt. Érzem, hogy itt a helyem, és a magam terheit is könnyebben viszem. Az alkalom szentmisével zárul; ez a nap csúcspontja számomra. 
– Az üdvtörténet során számtalan olyan esettel találkozunk, amikor Isten egy ember közbenjárása miatt beavatkozik az adott helyzetbe. Bár a szentség vonatkozásában még bőven van tennivalóm, de ennek ellenére többször tapasztaltam ugyanezt a közbenjáró szolgálat alatt vagy után – summázott Ozsváth György. – Ennél is fontosabb annak megtapasztalása, hogy Isten lehajol oda, ahol vagyunk, és gyakran váratlan területen szólít meg bennünket. Természetesen az aktuális kérésünk is érdekli. Egyszer valaki imát kért, s ima közben előjött, hogy édesapjával régóta nem túl jó a kapcsolata; ritkán beszélnek telefonon, azt is ő szokta kezdeményezni. Kértem, mondja ki újra, hogy mindent megbocsájt neki, és áldja meg őt. Két órán belül rám írt az illető, hogy felhívta az apja, és hosszú idő után jót beszélgettek. Azóta sokat gyógyult a kapcsolatuk. Nem ismerek hasonló örömöt és megtiszteltetést, mint azt, amikor Isten néhány szót, gondolatot az én számon keresztül mond valakinek. 
Miklós Erzsébet arról beszélt: A közbenjáró ima után mindenki hálás, mert legtöbben nyugalmat, békességet, melegséget kapnak, és lelkesebben tekintenek a jövőjükre; megtapasztalják: Isten szereti őket és a segítségükre lesz mindenben. Egyszer valaki utólag elárulta, hogy alig tudott eljönni gerincfájdalma miatt, de erre nem is kért imát. Isten mégis meggyógyította, és boldogan, fájdalmak nélkül távozott. 
Regényi Balázs, a Kapocs zenekar vezetője megosztotta: egyszer részt vett egy lelkigyakorlaton, mely azokat szólította meg, akik régóta vágytak az Úr szenvedélyesebb dicséretére. Akkor végleg tudatosult benne: Isten valóban erre a szolgálatra hívja. Azóta ezen az úton jár, és hiszi, a dicsőítésben képes leginkább az Úr szeretetébe simulva egy „morzsányit” elcsípni abból a hatalmas szívből, amivel Ő szeret bennünket. Az pedig mindig felemelő érzés számára, hogy hasonló lelkületű társaival szolgálhat egy-egy alkalmon. 
Molnár Gézáné férjével együtt szolgál. Megtiszteltetésként élik meg, hogy imádkozhatnak valakiért, aki bennük bízva viheti az Úr Jézus elé imaszándékát. Általában komoly kérések fogalmazódnak meg, s végtelenül hálásak Istennek, hogy segíthetnek a hozzájuk fordulókon. Mint megjegyezték: örömmel és Isten szerető karjai által átölelve tekintenek az Oltáriszentségben jelenlévő, gyógyító Krisztusra. 
Nagyné Terestyényi Csilla, a csoport vezetője így vallott: – Jézus régen elhívott bennünket, hogy kapcsolódjunk be abba a közbenjárásba, amit Ő végez jelenleg is értünk. Megajándékozott ehhez szükséges karizmákkal, amiket az évek során bontott ki bennünk egyre teljesebben. A közbenjárás lett legfőbb elhívásunk. Rengeteg kegyelmet adott és ad nekem e szolgálat. Megtapasztaltam Isten gyógyító, békítő, szabadító jelenlétét, hogy mindig tudtam az Ő erejével imádkozni, bármilyen fáradtan érkeztem is. Mindig többet kaptam, mint amennyit adtam. 

Közbenjárók 

L. Pálos Éva megindító képet idézett a régmúltból: – A nap aranya finom takarót vont az emeleti kápolna szőnyegén összekuporodott fiatal férfitestre – mondta. – Az imádkozók nem tudták, csupán sejtették: különleges találkozás zajlik itt. Attól, hogy zavarba jöjjünk, s messzire fussunk gyarló tehetetlenségünkben, a férfi kijelentése mentett meg: „akkor vagyok legboldogabb, amikor legjobban szenvedek, mert érzem, hogy Ő van jelen.” E gondolat nem akadozva, kínosan érkezett a beteg testből, hanem valóságosan megrohant minket. Úgy, hogy nem lehetett nem letenni a kínosan béklyózó – minek itt már az ima?, és hasonló – gondolatfegyvereinket, melyek a jelenlét ellen tiltakoztak. Rá kellett jönnünk: aki itt jelen van, Ő valódi hatalom, s azért hívott haldokló testvérünk mellé imádkozni, hogy nekünk legyen könnyebb a belesimulás, hisz az, akiért a fohász szólt, nálunk már sokkal jobban ismerte Őt, az Élet Urát. – Ez a több mint 2 évtizedes történet engedte először megsejtenem, milyen megtiszteltetés Istentől, hogy embertársaim között engem is beállított a közbenjárók sorába – emelte ki L. Pálos Éva.