A kamerán túl

Ezerrel dübörög a nyár és már várom a hírfolyamomban az évről évre felbukkanó nyaralós posztokat. Egy kis görög, horvát vagy török tengerpart, netán spanyol; beállított képeken csodálatos helyszín. 
Nem egy olyan embert ismerek, akiről tudom, hogy üres a pénztárcája, mégis elmegy nyaralni a tengerhez. S mindezt csak azért, hogy elmondhassa, ő maximálisan kiélvezte a nyarat. Ebből az ismerősök csak a mosolygós, strandolós képeket látják, de azt már nem, hogy a következő hónapban nem fog tudni egynél többször tankolni a kocsiba, vagy nem lesz pénze a telefonszámlára. Szerintem sokkal kínosabb hitelből – mert ilyenre is hallottam már példát –, vagy egész úton garasoskodva „nyaralni”, mint belátni, hogy nem futja másra, mint egy napra leugrani a Balatonra. Hozzátenném: minden tengerpartnál többre becsülöm a mi tengerünket... 
Évek óta nem nyaraltam sehol, és még sosem jártam a tengernél, és mégis élek és nem érzem kevesebbnek magam azoknál az embereknél, akik nyaranta kényszeresen keresik fel a mediterrán üdülőhelyeket, hogy aztán egész éven át azzal dicsekedhessenek. Pihenni fontos, ez tény, de nem csak a legfényűzőbb módon lehet azt csinálni. És nem is az számít, hogy luxusban töltsük a nyaralást, hanem az, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból. S habár egy olyan világban élünk, ahol a látszat az úr, ne tévesszenek meg a szépre szerkesztett és jól beállított képek: a valóság a kamerán túl van.