Csencselés

2024.06.24. 09:04

Illegális fémkereskedelem: lebuktak a sofőrök

Alig néhány óra alatt többen is belebuktak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőreinek ellenőrzésébe. Az adatbázisok alapján évek óta illegális fémkereskedelemből egészítette ki bevételét három férfi.

Harsányi Miklós

2292058745

Fotó: Yevhen Roshchyn

Az egyenruhások olyan autósokat állítottak meg Nyírbátornál, akik fémhulladékot adtak le a közeli fémkereskedőnél. A NAV hétfőn azt is közölte: a sofőrök éppen kifelé tartottak a telephelyről, amikor a járőrök ellenőrizték őket. A kontroll nemcsak az adott napra vonatkozott, hanem az elmúlt évek leadásait is vizsgálták az egyenruhások.

– Az adatbázisokból kiderült, hogy a trió egyik tagja több mint százharmincezer kilogramm fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot, míg a másik férfi több mint negyvenezer kilogrammot értékesített – ismertette a részleteket közleményében az adóhatóság. – Mindegyikük azt mondta, hogy a leadott fémhulladék nagy részét különféle ház körüli munkáért kapták.

 A fémüzlet összességében veszteséggel zárult, akár több millió forint bírságra számíthatnak és fémkereskedelmi törvénysértésért is felelniük kell. A NAV arra is felhívta a figyelmet: a fémkereskedelmi szabályok szerint természetes személy saját ingatlanán legfeljebb három köbméter olyan fémhulladékot tárolhat, ami egyértelműen az ingatlanához köthetően keletkezett. Kizárólag saját tulajdonú fémhulladék értékesíthető fémkereskedelmi engedély nélkül fémkereskedő részére, illetve adható át koncesszori fémkereskedőnek.  Az ellenszolgáltatásért (például ház körüli munkáért, telekrendezésért stb.) cserébe kapott fémhulladék megszerzése felvásárlásnak minősül.

 A koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan módosult a fémkereskedelmi szabályozás is.  2023. július 1-jétől a természetes személyek vegyesen és elkülönítetten gyűjtött települési hulladék részét képező fémhulladékai (háztartási fémhulladékok), valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékek fémhulladékai (pl. fém italdobozok, aludobozok, flakonok, fém csomagolási hulladékok, elem, akkumulátor hulladékok stb.) kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére adható át! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában