Fotók

2024.06.20. 12:00

Októbertől él a szerdán átvett megbízólevél

Átvették megbízólevelüket a Somogy vármegyei listás és a nemzetiségi önkormányzati választáson mandátumot szerzett képviselők a vármegyeháza dísztermében szerdán.

Marosi Gábor

A dokumentumot Tossenberger János, a somogyi Területi Választási Bizottság elnöke adta át, aki ismertette is a június 9-ei voksolás eredményt. A választáson összesen 119 ezer 753-an szavaztak, ebből 3585 érvénytelen volt. Ahhoz, hogy a jelölőszervezetek legalább egy mandátumhoz hozzájussanak, át kellett lépni az 5 százalékos határt, vagyis 5797 érvényes szavaztot szerezni.

A voksoláson öt lista jutott mandátumhoz. A legtöbb szavazatot, 60 ezer 535-öt a Fidesz-KDNP közös listája kapta, ezzel kilenc mandátumhoz jutottak. Biró Norbert, Vörös Mátyás, Huszti Gábor, Szajcz Adrián, Tardi Tamás Ákos, Tóth András Károly, Bogdán Dániel János, Koós Csaba és Olsovszky Árpád szerzett mandátumot. A Somogyi Függetlenek Szövetsége három képviselővel került be a vármegyei közgyűlésbe. Steinmetz Ádám, Ormai István és Sütő László képviseli a szervezetet. A Mi Hazánk Mozgalom Jozó Tamást, a ”Somogyért” Egyesület Gyeneseiné Kaszás Hajnalkát, a Demokratikus Koalíció Rákóczy Attila Istvánt küldi a vármegyei közgyűlésbe. 

Az eseményen a horvát, a német és a roma nemzetiségek képviselői is átvették megbízólevelüket. Mindhárman egyenként hét-hét mandátumhoz jutottak hozzá. Az újonnan megválasztott vármegyei közgyűlés és a nemzetiségi önkormányzat képviselői az eskütétel után majd október elsejétől lépnek hivatalba.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában