Nagyatád

2024.06.24. 09:00

Új funkciókkal éledt újjá a százéves dohánybeváltó

Egyedülálló kiállítótér létesült Nagyatádon az egykori dohánybeváltó épületében. Hosszú évekig üresen és kihasználatlanul állt a gimnázium mellett az 1909-ben épült háromszintes épület, amely 90 év működés után zárt be a környéken lévő dohányültetvények leépülésével. 2017-ben került a város önkormányzatának tulajdonába az épület.

Andricz Gabriella

Dohányt szárítottak a padlásán egykor, most kiállítótér lett a nagyatádi épületben

Fotó: Koczian Zoltan G.

– Tavaly született meg a döntés, hogy egy kiállítótérré alakítsuk az épületet. Egy helytörténeti kiállítást képzeltünk el, illetve az épület adottságaiból kiindulva a felső teret időszakos kiállítások rendezésére alakítottuk ki – mondta el Pünkösd Márton, a Nagyatádi Kulturális és Sport Központ vezetője. Az állagmegújítási munkálatokat, valamint a korszerű világítástechnika kialakítását az önkormányzat végeztette el, a kulturális központ vállalta a kiállításokhoz szükséges installációk beszerzését. 

– Egy nagyon különleges, hangulatos és magával ragadó épületről van szó, amelyhez szerkezetileg nem kellett hozzányúlni. 

A földszinti helytörténeti kiállítást Hauptman Gyöngyi és Huszár Endre muzeológusok állították össze, az emeleti szinteken Ország László tárlatát Gyenes Zsolt (MATE Kaposvári Campus) egyetemi docens nyitotta meg. 
– Ebben a fantasztikus térben kialakított kiállítások megmutatják, hogy milyen jellegű hasznosítása lehetséges ennek az épületnek a jövőben. Természetesen ezt tovább kell és lehet gondolni. Sikerült egy várostörténeti értéket a mai kornak megőrizni és visszaadni, és ez hatalmas érték az egész régiónak is – mondta el Ormai István polgármester. 
– A városnak van egy szellemisége, maga a táj, a környezet, amit ha az ember kellő alázattal figyel, megnyílik előtte egy csomó fantasztikus dolog. Ebből inspirálódom nap mint nap és ebből lettek a festmények, a fotók, a grafikák – emelte ki Ország László, akinek Más-Kép című tárlata szeptember közepéig látogatható. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában