Magyarok Kenyere

2024.07.11. 20:00

Kinyitottak a somogyi gyűjtőpontok, várják a gabonaadományt

Tizenöt gyűjtőpontra várják a búzaadományokat Somogyban az idén. A több mint 10 éve elindult Magyarok Kenyere Program az idén is hazai és határon túli gyerekeket támogat abból a lisztből, amelyet a gazdák gyűjtenek össze.

Góz Lilla

Fotó: TIBOR KOVACS

Nagy volt a forgalom Tóth Gyula mezőcsokonyai telepén. Egymás után jöttek a traktorok, hozták be a kombájnok learatta búzát.

– Rekordkorán, két héttel korábban kezdtünk, ez az utolsó nap, csütörtökön végzünk a búza betakarításával, hektáronként 6,5 tonnányi mennyiséget takarítottunk be – mondta el a somogysárdi gazdálkodó, aki a környéken segítő-integrátor szerepet is betölt.

– Negyven gazdával vagyok kapcsolatban, és ez a második év, hogy gyűjtőpontot üzemeltetek, és idén is azon fogok dolgozni, hogy minél több búzát adjunk a rászorulóknak – mondta el Tóth Gyula, aki egy újabb tárolót épít telephelyén, hogy a betakarítások ideje alatt minden gabonát be tudjanak tárolni.

Fotó: TIBOR KOVACS                        

Madarász Zoltán, a Nemzet Agrárgazdasági Kamara (NAK) somogyi elnöke elmondta: több mint tíz éve gyűjtik a búzát a rászorulóknak a Magyarok Kenyere Program keretében. – Tavaly 464 gazda 55,7 tonnányi búzát gyűjtött, amelyet az andocsi Pacs és Társa Kft. a tüskeszentpéteri malomba szállított el, majd az adományból  33,5 tonnányi lisztet őröltek, somogyi és határon túli rászoruló gyerekek és felnőttek kapták – emelte ki a somogyi elnök. Madarász Zoltán hozzátette: az idén vármegyeszerte tizenöt gyűjtőpontra várják az adományokat augusztus 20-áig.

– A program nevében lévő tizenötmillió búzaszem a világban szerteszét élő magyarokat jelképezi, és augusztus 8-án Somogyváron a Szent László Emlékhelyen tartjuk a Kárpát-medencei összeöntő ünnepséget – mondta el az elnök.

– A búzából készült kenyér szakrális élelmiszer, a legszentebb imádságunkban is benne van, a nemzeti összetartozást jelképezi – mondta el Móring József Attila országgyűlési képviselő. Felhívta a figyelmet, hogy aki megteheti, adakozzon a rászorulók részére. – Nagy örömünkre az ország minden tájáról, a határon túlról, sőt a diaszpórákból is érkeznek magyarok augusztus 8-ára Somogyvárra, és közösen teszünk fogadalmat, hogy amíg erőnk engedi, ezt a programot folytatjuk – tette hozzá a képviselő.

Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszönetet mondott, hogy a somogyi gazdáknak köszönthetően több intézmény lakója is liszthez jutott. – A program még inkább összekovácsolja a vármegyét és a gazdálkodókat, közelebb hozza az embereket, és a világnak meg tudjuk mutatni, hogy olyan ország vagyunk, ahol a lakosok azért dolgoznak, hogy a másikon tudjanak segíteni – emelte ki a megyei alelnök.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában