Fotók

2024.07.07. 19:41

Mesés kalandok részesévé váltak a Petörkére látogatók

Egy vajdasági mesét, Az erdőt zöldítő, mezőt virágoztató királykisasszony történetét keltette életre Petörkén a Bárdi Búzakalász Alapítvány a meseösvény kalanddal.

Koszorus Rita

– Már régóta terveztük egy meseösvény létrehozását, amellyel a gyerekeket közelebb tudjuk vinni a magyar népmesékhez. Mindezt úgy, hogy természetközeli élményben is legyen részük, hiszen a digitális világból szeretnénk őket kicsalogatni. Azt gondolom, hogy ma már népmeséket is digitális eszközön olvassák. Ezt szerettük volna ma elkerülni és azt elérni, hogy a gyerekek a népmesék világába annyira beleéljék magukat, hogy mesehősökké váljanak – mondta érdeklődésünkre Molnár Alíz, a rendezvény fő szervezője. 

Ezt úgy érhették el a résztvevők, hogy végighaladtak az ösvény állomásain, ahol izgalmas feladatokat oldottak meg. Az epizódok egyes helyszínein a bárdudvarnoki gyerekek és szüleik adták elő az adott meserészletet. 
– Az, hogy bejárjuk a környéket és közben találkozunk meseszereplőkkel ez tulajdonképpen egy interaktív mesejátszás, olyan kis színház, ahol nem ülve nézi az ember az előadást, hanem megy érte, elsétál az élményért. Nagyon szeretem ezt a kezdeményezést, sok meseösvény van már az országban, amelyeket izgalmas felkeresni. Ez most a léleknek ad sokat. Remélem hogy hagyományt teremtünk ezzel – mondta Varga Zsuzsa, a Csiky Gergely Színház művésze, a település díszpolgára. 

Dacára a vasárnapi hőségnek folyamatosan érkeztek a mesés kalandokra vágyó családok Petörkére, hogy részt vegyenek az ingyenes programon. 
– Szeretjük a családi programokat, itt Bárdon és a népmesék, valamint a népművészet a mindennapjaink része. A népmese nézése, hallgatása, olvasása napi szinten jelen van nálunk – mondta Pári Anna, aki két gyermekével jött el a családi délutánra. 

– Szütyőt készítek a gyerekeknek, amibe az állomásokon kincseket fogunk gyűjteni a gyerekekkel. Ez tartalmas programnak ígérkezett, egy kicsit más, mint amit megszokhattunk, mert tényleg egy kicsit kimozdít minket – árulta el Tombácz-Fazekas Kata, aki három gyermekével vágott neki a meseösvénynek.

Az alapítvány célkitűzése, hogy a gyerekeknek olyan hasznos programokat szervezzenek, amelyek visszavezetik őket a népi kultúrához és közösséget is építenek. A vasárnap délutáni programot is közös piknik és táncos mulatság zárta, ahol akinek még volt energiája, kedvére táncra perdülhetett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában