Ez már nekik is túl meleg

2024.08.29. 09:00

Nyáron a betörők is pihenni utaztak

Évtizedeken át kockázatokat vállalt az, aki nyaralás idején őrizetlenül hagyta a lakását, mert könnyen betörők célpontjává válhatott. Somogyban mára drasztikusan visszaesett a betörések száma, azonban emögött főként a bűnözési szokások megváltozása állhat – az eredményes rendőri munkán kívül.

Kovács Gábor László

Nyáron a betörők is inkább pihennek

Fotó: Székelyhidi Balázs

Ellopták a májusfát kitáncolás előtt, de később kiderült, hogy csak viccnek szánták – mostanában ez volt a legnagyobb „bűncselekmény” Szentgáloskéren, ahol legalább nyolc éve nem tartanak számon betörést. A településen a közterületi kamerarendszert nemrég újították fel, azóta sokkal jobb felvételeket lehet készíteni, és ez visszatartó erejű a betörők számára, állítja Szabó Péter polgármester. Polgárőrség is működik a faluban, de annyira nincs probléma, hogy emiatt talán néha kissé lazábbra is veszik a szolgálatot. 

betörő, betörés, lopás, betörők
Nyáron a betörők is inkább pihennek

Megkérdeztük a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát, hogy alakult a betöréses lopások száma az elmúlt időszakban. Válaszukból kiderült, hogy Somogy vármegyében a betöréses lopások száma az elmúlt években nagyjából a felére esett vissza. A 2024 augusztusáig vármegyénkben száz körüli a hasonló bűncselekmények miatti eljárások száma, ezek döntő többsége kis értékre, alkalmi jelleggel elkövetett lopás. A régebbi időkre jellemző, profik által elkövetett, nagy volumenű betörések száma minimálisra csökkent, s ezen bűncselekményeket szinte kivétel nélkül felderítették. 

Korábbi ügyészségi beszámolókból kiderült, hogy több olyan ügyben indítottak eljárást, amikor profinak számító somogyi betörők Szlovéniába és Ausztriába jártak betöréseket elkövetni, hiszen ott nagyobb zsákmányra számíthattak, ugyanakkor kevésbé ismerték őket, és autón gyorsan el tudtak menekülni. Mára gyökeresen megváltozott a bűnözés: kevesebben vállalják a lebukással járó lakásbetöréseket és lopásokat, ehelyett inkább internetes csalásokkal igyekeznek pénzhez jutni. A világhálón jóval több hiszékeny és óvatlan áldozatot behálózhatnak, kevesebb rizikóval.  

Biztonsági szakemberek szerint a megelőzéshez ennek ellenére fontos, hogy a tulajdonos lássa el az ingatlant biztonsági berendezésekkel. Használjon riasztót, időzített kapcsolós világítást, mozgásérzékelőt, biztonsági kamerát, udvari világítást, ötpontos zárat az ajtókon. A berendezések működését ellenőrizze gyakran, gondoskodjon a rendszeres karbantartásról. A riasztó kültéri egységét, valamint az egyéb biztonsági eszközöket jól látható, de nehezen hozzáférhető helyre szereltesse. Az ingatlan bejáratánál helyezzen el figyelmeztető jelzést. Ha valaki elmegy otthonról, vagy lefekszik aludni, a biztonsági berendezéseket ne felejtse el aktiválni.

A szomszédok összefogva figyeljék a környéket 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság jó tanácsokat nyújt a betörések megelőzése érdekében. Eszerint lehetőleg senki ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, értékeit tárolja megfelelően biztonságos helyen, lehetőleg rögzített trezorban. Célszerű listát vezetni az értékeiről, megjelölni azokat azokat egyedi jelöléssel. A szomszédok egymás értékeit tartsák szemmel. Ha valaki elutazik, gondoskodjon arról, hogy postaládája minden nap legyen kiürítve. Ha valaki gyanús idegeneket lát a környéken, figyelje meg a személyleírásukat, ruházatukat, írja fel a járművük rendszámát, típusát, színét. Aki bármi gyanúsat észlel, hívja a 112-es segélyhívót!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában