Agrárium

2024.08.27. 08:52

Mindig, minden körülmény között a magyar gazdák érdeke az első

A magyar gazdák érdeke az első, ezért hazánk továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hétfőn, hivatalában fogadta Tarasz Kacska ukrán gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszterhelyettest.

Sonline.hu

Nagy István, ukrán bilat, Ökrös Oszkár, Aula

A tárcavezető az egyeztetésen kifejtette, párbeszédet kell folytatni annak érdekében, hogy a mezőgazdaságot ért kihívásokra megfelelő válaszokat tudjunk adni. Egymás álláspontját mélyebben megismerve lehet megfontoltabb döntéseket hozni. A miniszter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a szomszédunkban dúló háborúnak minél hamarabb és minél megnyugtatóbb módon le kellene zárulnia.

Nagy István elmondta, hazánk tisztában van azzal, hogy Ukrajna számára rendkívül fontos a mezőgazdasági exportjának zavartalansága, mivel ez jelenti az ország működtetéséhez az egyik legnagyobb költségvetési bevételt. A magyar gazdák érdekében hazánk azonban továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat. Ugyanakkor a transzport továbbra is engedélyezett, így az ukrán termékek a tengeri szállítás mellett szárazföldi útvonalon is el tudnak jutni a felvevő piacokra.

A miniszter kitért arra is, hogy a Brüsszel által bevezetett autonóm kereskedelmi intézkedés (ATM) 2025. június 5-ig tart. Hazánk elsődleges érdeke, hogy ezt követően az Európai Unió olyan szabályozást tegyen le az asztalra, ami figyelembe veszi Magyarország érdekeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában