Gsztroforradalom

2024.08.16. 13:58

Többre vágyik már a vendég a bűvös hekk-lángos kombónál a Balaton partján

A balatoni gasztronómia újkori története mostanra eljutott odáig, hogy sokkal többről szól, mint a hekk és a lángos.

Koszorus Rita

Németh Tamás

S azt is bátran kijelenthetjük, hogy a vendégek is többre vágynak egyszerű pörköltnél és halászlénél. A tó körül a minőségi vendéglátóhelyek ezekre az igényekre reagálva a nagy klasszikusokat is előszeretettel teszik tányérra némi rafinériával. 
Így készül Németh Tamás mesterszakács átgondolt lecsója is.  

A lecsó egy olyan étel, amiből mindenki tud legalább egy fajtát, mert létezik belőle több ezer változat.

– mondta.   

 

Sokak fejében nem kell más a lecsóba, mint paprika, paradicsom, vöröshagyma és ennyi. Én a szalonna zsírján pirítom meg a paprikát, így a héján egy kéreg keletkezik, ami összefogja és nem fő szét.

- avatott be a Dining Guide idei toplistáján is szereplő mesterszakács a tökéletes lecsókészítés fortélyaiba.– A nagyon apróra vágott vöröshagymát csak akkor dobom rá, ha már kellően barnára pirult a paprika és a végén az egészet pirítom és nem főzöm. A szaftosságát pedig a paradicsommal állítom be, de azt nem hámozom meg. A végén kétféle kolbászt rakok bele, így lesz az én lecsóm egy igazi tartalmas főétel, amivel akár szántani is el lehet menni, tette hozzá Németh Tamás nevetve. 
A balatonboglári mesterszakács szerint kellenek az ilyen újítások a kínálatba ahhoz, hogy a gasztronómia visszanyerje identitását. – Volt egy nagyjából húsz­éves mélyrepülés a gasztronómiában, amikor elindultunk jó alapanyagokkal, majd a multik megjelenésével egy újabb mélyrepülés következett. Most megint ott tartunk, hogy kiváló alapanyagokkal tudunk dolgozni és kezd helyrerázódni a vendéglátás. 

De még mindig úgy látom, hogy a gasztronómia kicsit elvesztette az identitását, de nem csak a Balatonon, hanem úgy általában. Az egykor felkapott csárdák étlapjain silány ételeket találunk, lecsó, vagy pásztortarhonya, alföldi rostélyos nincs az étlapon, de van helyette pizza, hamburger, koktélgarnélából saláta vagy a nagyon trendi lazac, esetleg gírosztál, mindenhol a sous-vide féle főzési eljárás, ami a tisztességes hússütést elfeledteti. Holott az egyszerű ételt is lehet készíteni jól. – A töltött paprika is egy olyan étel, amire mindenkinek van egy jó receptje. Én, amit a paradicsommártásban főznék, azt egy zöldségalaplébe teszem, a gombócot, a töltött paprikát ebben főzöm ki. Jázminrizst használok és nagyobb zsírszázalékú húst igyekszem választani. 
Németh Tamás megjegyezte; az egyszerű alapételeknek az a nehézsége, hogy éppen olyan könnyű elrontani, mint amennyire jót lehet főzni belőlük. Mivel kevés összetevőt tartalmaznak, nehéz azok között megtalálni az egyensúlyt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában