Helyi közélet

2024.08.26. 14:04

Véget ért a Bujtor fesztivál

Bujtor István-életműdíjat kapott Reviczky Gábor. Idén először a Keszthelyen tartott Bujtor István Filmfesztiválra 117 hazai alkotást neveztek be, ebből 84 került a versenyprogramba, 64-et pedig a helyszínen is levetítettek. A négy nap alatt több mint 10 ezer látogatója volt a filmfesztiválnak és kísérőprogramjainak. A zsűrielnök Ferenczi Gábor filmrendező mellett Stork Natasa színművész, Lutter Imre, Wiegmann Alfréd rendező és Kalász József rendező bírálta el a nevezett alkotásokat.

Góz Lilla

Fotó: PIXLSTUDIO

Az életműdíj mellett Bujtor István-díjat is átadott a család képviseletében Frenreisz Károly rockzenész, zeneszerző. Ezt az elismerést a My Back Story és A döntés című dokumentumfilm, a Vasárnapi emberrablás című kisjátékfilm, valamint a Hat hét című nagyjátékfilm nyerte el. A kis- és nagyjátékfilmek versenyében a legjobb főszereplőnek Koltai Róbertet és Elek Ferencet tartotta a zsűri, a Meghalni bárki tud című filmben nyújtott alakításukért. A legjobb női epizódszereplő díját pedig Takács Katalin vehette át a Francis látogatása című filmben megformált szerepéért. 

Fotó: PIXLSTUDIO

További színészi díjakat is kiosztottak, így Zsigmond Emőke, Szarvas József és Törőcsik Franciska is díjazott lett, de Csobot Adél énekesnőnek a Cicaverzumban nyújtott alakítását is díjazták. A legjobb kisjátékfilm-rendező díját Benkő Claudia és Magyari Zsolt kapta az 1939 című alkotásért, a legjobb kisjátékfilm pedig a Vasárnapi emberrablás lett. A legjobb animációs film díját a Kojot négy lelke kapta, a dokumentumfilmek közül az Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című alkotás érdemelte ki. A dokumentum- és versfilmek kategóriájában a legjobb rendező Pusztai Lőrinc lett Anna örök című versfilmjével. A Magyar Hollywood Tanács különdíját kapta meg a Cicaverzum, a Memento Mori – A váci legenda, valamint Az énekesnő című film. A Los Angeles-i magyar filmfesztiválra a Cicaverzum, valamint a My Back Story című dokumentumfilm alkotói utazhatnak versenyfilmesként a zsűri döntése alapján. Mint ahogy korábban beszámoltunk róla: a Bujtor fesztivál Balatonszemesről kötözött át Keszthelyre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában