Somogyi Nyugdíjasok

2024.09.06. 06:10

Jöjjenek a fiatalok! Leteszi a lantot a közösség motorja

Képviselőként az ötödik ciklusát tölti, évekig az alpolgármesteri teendőket is ellátta, több mint 20 éve vezeti a helyi nyugdíjasok egyesületét, mely feladattól most elköszön a zselickislaki Verb Józsefné

Varga László

Verb Józsefné kiemelkedő közösségi munkája elismeréseként nemrégiben a vármegyei nyugdíjasszövetség legmagasabb kitüntetést, a Szövetségben a szépkorúakért díjat kapta. 
– Már olajhegyi gyerekként is minden lében kanál típus voltam, akitől olykor a csínytevések sem álltak távol – árulta el gyermekkoráról Verb Józsefné, akit mindenki a közösség motorjaként ismer és tart számon Zselickislakon. 

– Leesett a hó, és szombat lévén, testvéremmel együtt engem is hívtak szánkózni, de a ródli a széna alatt várta a nyarat. Jobb híján a sütőteknőt vittük magunkkal, amit aztán sikeresen össze is törtünk. Csak kenyérsütéskor derült ki a dolog – emlékezett mosolyogva ifjúkori csínytevésére. Mint mondta, inkább a pozitív dolgok voltak többségben az életében, így például olvasni is hamar megtanult, iskolakezdéskor már ismerte a betűket. Nem is volt soha gondja a tanulással, érettségi bizonyítványt is szerzett a Táncsics-gimnáziumban. Beszélt szüleiről is, akiktől az olvasás mellett az állatok szeretetét és a kertészkedést is eltanulta, és akik hamar munkára fogták mindkettőjüket. 

– Kész állatkert volt otthon, csak éppen nyulaink nem voltak, az udvari fűnyírást is a kecskék meg a juhok végezték. Féltem is tőlük, úgyhogy felnőttként már inkább géppel vágtam a füvet – tette hozzá mosolyogva. Felső tagozatosként Kaposmérőben kézilabdázott, de énekelni és táncolni is nagyon szeretett. Munkás­éveit Bárdudvarnokon és Kaposváron töltötte, nyugdíjazása után pedig szinte azonnal bekapcsolódott az akkortájt megalakult nyugdíjasklub életébe, és 2000 óta gyakorlatilag ő irányította a közösséget. 

– Mindkét megbízatásom az idén lejár. Képviselőnek már nem is indultam, és az egyesület decemberi közgyűlésén az elnöki ciklusom is a végére ér. Elmúltam 75 éves, jöjjenek a fiatalok! – mondta lapunknak a leköszönő elnök. – A környezetemben is sok minden megváltozott, az egészségem is megromlott, meg aztán bele is fáradtam. A hátralévő időmben nyugalomra vágyom, végre hódolhatok a régi szenvedélyemnek, az olvasásának, és nem kevés rejtvény is megfejtésre vár – indokolta a döntését Verb Józsefné. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában