A negyven éve szolgáló alezredes alig kilenc óra alatt tekeri körbe a Balatont

– Mi volt az első gondolata, amikor átvette Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztertől a elismerést? 
– Szülőfalum képe ötlött fel bennem, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Irota, ahonnan 1984. augusztus 28-án, kedden hajnali fél 5-kor búcsúztam el a szüleimtől, és vonultam be Szentendrére, az akkori Kossuth Lajos Katonai Főiskolára  –emlékezett vissza Fehér Gábor. – Édesanyám könnyezett, s jó tanácsokkal látott el, míg édesapám egy kissé kétkedve megjegyezte: ahová készülök, az nem igazán az én addigi életvitelem szerinti hely, és már péntekre visszatérek onnan, ezért nem érdemes siratni engem. E történet már 40 éve tart, és ha rajtam múlik, csak a nyugdíjba vonulásommal ér véget. 
– Tudatosan készült e pályára, vagy dilemmába esett, mi legyen, ha megnő: tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász? 
– Középiskolába az edelényi Izsó Miklós Gimnáziumba jártam, ahonnan két osztálytársammal terveztünk katonai pályára menni. Mindhármunkat felvettek, de különböző iskolákba és helyekre. Ma már csak én vagyok katona, volt osztálytársaim a civil életben dolgoznak. 
– Miért volt vonzó a hivatás? 40 éve még kicsit másként zajlott a katonaélet… 
– Akkoriban sokkal zártabb volt e világ, kevesebb információval rendelkeztünk, mielőtt beléptünk volna katonának. A családban volt hivatásos katona, édesapám testvére határőr őrsparancsnokként szolgált. Gyerekként gyakran látogattuk meg a laktanyában, talán innen is a „fertőzés”, ezért a jelentkezésemet is határőr szakra adtam be, de már a felvételi elbeszélgetésen „meg­győztek arról”, hogy a tüzérség egy sokkal szebb és érdekesebb szak. 1987. augusztus 20-án avattak hadnaggyá tábori tüzér tisztként. 
– Akik akkoriban sorkatonai szolgálatukat töltötték, köztük én is, tudják, hogy békeidőben milyen élet volt „katonáéknál”. Ön milyen emlékeket őriz? 
– Első beosztásomat a Marcali helyőrségben a „külső laktanyában” egy első lépcsős alakulatnál szakaszparancsnokként kezdtem. Arról az időszakról az jut eszembe, hogy sohasem unatkoztam. Röviddel a laktanyába érkezésem után „népgazdasági munkára” vezényeltek 40 sorkatonával októbertől decemberig. Januárban egy hónapos gyakorlatra a Bakonyba, majd februárban már az újonnan bevonuló sorkatonák kiképzésében vettem részt. Ezt követően egy külföldi gyakorlat felkészítésén voltam újra a Bakonyban, majd pedig éleslövészettel egybekötött hegyi lövészeten az akkori Szovjetunióban. Egy hónap múltán újabb gyakorlat következett a várpalotai lőtéren. Szeptemberben új beosztásba kerültem, hangfelderítő ütegparancsnok lettem, de egy három hónapos átképzés várt rám, majd folytatódott a „sorminta”, gyakorlat gyakorlatot követett. 
– Milyen munkakörök vártak még Önre? 
– Hadműveleti tiszt voltam, amikor bezárták a marcali laktanyát. 1996-ban kerültem Kaposvárra, ahol az „IFOR” Nemzeti Támogató századnál humántisztként szolgáltam, majd az MH 2. Gépesített Had­osztály Parancsnokság parancsnoki irodáján tájékoztató főtisztként. 2001–2005 között a Somogy Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság informatikai alosztályán dolgoztam, ahol később osztályvezető lettem, 2007-ig a Törzsiroda vezetőjeként tevékenykedtem, ezt követően a Toborzó és Érdekvédelmi Irodát vezettem. 2011 decemberétől szolgálok jelenlegi beosztásomban a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Területi Védelmi Bizottság titkáraként. 
– Soha nem jutott eszébe, hogy „nem ilyen lovat akartam”? 
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha, de mivel kos vagyok, és szeretem a kihívásokat, ritkán hátrálok meg a feladatok végrehajtása elől, ezért vagyok még mindig a pályán. 
– A család miként támogatta-támogatja a családfőt? 
– Egy népi mondás szerint amerre megy az első kerék, arra megy a hátsó is. 1990-ben ismerkedtem meg a feleségemmel, aki azóta biztosítja számomra a biztos hátteret akkor is, ha gyakorlaton, iskolában vagy kiképzésen veszek részt. A szüleim, amíg éltek, szintén nagy támogatóim voltak, igaz 430 km távolságra tőlem. 
– Jelentős, mondhatni ikonikus katonai személyiségek fűződnek Somogyországhoz, sőt Berta Tibor püspök, katonai ordinárius is kaposvári születésű. Kik a példaképei? 
– Ismerem a püspök urat, ő is Marcaliban szolgált sorkatonaként. Nehéz lenne felsorolni azokat a személyeket, akikre szívesen emlékszem vissza, és sokat tanultam tőlük, vagy ellestem a módszereiket, ezért inkább csak egy példaképemet említem. Már gyermekként megszerettem II. Rákóczi Ferencet, sokat hallottam és olvastam róla, mivel ahol születtem, attól 6 kilométerre, Felsővadászon is volt egy kastélya. Katonaként kezdtem el gyűjteni a róla szóló könyveket, és ismertem meg még teljesebben az életét. Van róla egy kis szobrom, amelyet avatásom óta minden irodámba magammal viszek. Egy napon, március 27-én születtünk, így ezen a napon mindig emlékezem „a nemzet óriására, a leghívebb magyarra, a szegények fejedelmére”. 
– A szellem pallérozásán kívül a fizikai erőnlét is fontos szempont. Reggelente látom, kerékpárral teker be a munkahelyére, de gondolom, más edzésformákkal is tesz a fittségéért. 
– Mindig szívesen sportoltam. Gyerekként állandóan futballoztunk, majd később rendszeresen kézilabdáztam. A főiskolán folytattam a kézilabdát és sokat futottam. Manapság felváltva kerékpározom és futok. Szeretem a kihívásokat, minden edzés előtt célokat és szintidőket határozok meg magamnak, amelyeket általában be is tartok. Ilyenek például, hogy egy órán belül futok 10 kilométert, vagy másfél óra alatt tekerek 40 kilométert, 9 órán belül körbetekerem a Balatont, amelyet az idén már tizenegyedik alkalommal sikerült teljesítenem. Rossz idő esetén pedig szívesen spinningelek. 
– Milyen feladatokat lát el a TVB? 
– A bizottság a válsághelyzetekre és különleges jogrendre történő felkészülés feladatait látja el, továbbá a védelmi és biztonsági események kezelésében, valamint a különleges jogrendi feladatokban történő közreműködés törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott teendőit. Katonásan azt mondanám, hogy Neszményi Zsolt főispán, a TVB elnöke iránymutatásainak megfelelően vezetem a titkárságot. 
– E gazdag pályaív mire tanította meg? 
– Katonaként mondhatnám azt, hogy a rend, a fegyelem és a határidők betartására, a csapatmunka fontosságára, az emberek tiszteletére és megbecsülésére. Talán az egyik legfontosabb, a vezényszavak helyes használatára, mert teljesen más volt, ha azt mondtam a katonáimnak, hogy „Futás indul!”, vagy hogy „Irány utánam, futás!” Mindig is törekedtem arra, hogy csak olyan dolgokat vártam el és követeltem meg a beosztottjaimtól, munkatársaimtól, amelyeket én magam is tudok teljesíteni. 
– A családban van, aki a katonai pályát választotta, vagy kacérkodik azzal? 
– Két felnőtt gyermekemet sajnos nem sikerült rávennem a katonai pályára, de pályafutásom során sok barát és ismerősöm gyermeke választotta rábeszélésemre és meggyőzésemre hivatásának a katonaságot. 

Próbatételek 

Fehér Gábor kiemelte: sokféle feladattal találkozott az elmúlt 12 évben, amelyek próbára tették ugyan a védelmi igazgatásban dolgozók képességeit, de minden esetben sikeresen vették az akadályokat. Ilyen volt például a 2013 márciusi „télihelyzet”, a 2014-es „Balaton-kiöntés-kilengés”, a 2015-ös migrációs helyzet kezelése, majd jött a Covid, 2020 júliusában kiöntött a Rinya, 2022 februárjában az ukrán menekültek, tavaly augusztusban pedig a drávai árvíz adott nem kevés feladatot. Ezeken felül felkészítéseket tartanak a polgármesterek, honvédelmi referensek, munkacsoportok és a védelmi igazgatási rendszerben együttműködő más szervek részére is, és részt vesznek a fiatalok honvédelmi felkészítésében, a honvédség népszerűsítésében és a hagyományápolásban is. 
Arról is kérdeztük a kitüntetett alezredest, hogy mit üzen a katonasággal kacérkodó fiataloknak? Azt, hogy legyenek elég bátrak, próbálják ki önmagukat, de előtte készüljenek fel fizikailag és mentálisan. Bizonyítsák be elsősorban önmaguknak, hogy van bennük elég kitartás ahhoz, hogy hivatásukká válasszák ezt a szép szakmát.