Születésnapi ajándék

2 órája

Biztonságosabbá tették közel félszáz gyerek szórakozását

Hárommillió forintból tette biztonságosabbá a kaposvári Duráczky-óvoda játszóterét a kaposvári Center Lions Club. A mászókavár környéki kavicságyat, gumiborításra cserélték. A beruházással több mint félszáz gyerek játszhat sokkal biztonságosabban.

Marosi Gábor

Néhány héttel ezelőtt kezdték el felújítani a csaknem húsz négyzetméternyi területet a Center Lions Clubosok és a beruházást támogató cégek. A segítők úgy időzítettek, hogy az intézmény fennállásának 65. évfordulójára elkészüljenek. Tomka Anna a kaposvári Center Lions Club elnöke a csütörtöki átadón elmondta, folyamatosan figyelemmel kísérik az intézmény életét. Mindig egyeztettek arról, hogy miben tudják segíteni az óvodát. Korábban televíziót és babzsákokat vásároltak a gyerekeknek.
– Szívünk csücske ez az intézmény – emelte ki Tomka Anna. – Mindig elmondom, hogy mi ide nem hozunk, hanem mi itt kapunk. Az a méltatlan szeretet, amivel minket fogadnak a gyerekek, az nagyon jól esik és semmivel sem mérhető – tette hozzá.

Biztonságosabb helyen játszhatnak a gyerekek Fotó: Muzslay Péter
Biztonságosabb helyen játszhatnak a gyerekek Fotó: Muzslay Péter

Biztonságosabb helyen játszhatnak

Gyurina Éva, a Somogy Vármegyei Duráczky EGYMI és Kollégium főigazgatója az eseményen elmondta, az elmúlt években gyöngykavics rétegű volt a játszótér burkolata, mely a 2019-es felújítás óta belesüllyed a földbe, ezért mindenképpen újat kellett építeni. A főigazgató hozzátette, hét cég vett részt abban, hogy a gyerekek játszótere biztonságosabb legyen. Gyurina Éva kérdésünkre elmondta, az intézményben öt csoportban 53 gyerekkel foglalkoznak, olyanokkal, akik többségében beszédfogyatékossággal és nyelvfejlődési zavarral küzdenek.

Nem ér véget a segítség

Tomka Anna, a kaposvári Center Lions Club elnöke érdeklődésünkre arról is beszélt, idén is támogatják majd karácsonyi csomaggal a vakokat és a gyengénlátókat, valamint gondolnak az anyaotthonban élő családokra is. Decemberben ismét megszervezik a bögrebulit és az anyaszépségversenyt az otthonban. Rendszeresen támogatnak szemüvegekkel rászorulókat. Olyan gyerekeknek segítenek, akiknek a szülei nem tudják megvásárolni a létfontosságú látóeszközt. A tervek szerint idén még négy új szemüveget adnak át – tette hozzá. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában