Blama

Gárdonyi dédunokáját, Keller Pétert faggatom a kaposi TIT-székház egyik tantermében. Velünk szemben többnyire idősebbek figyelik a dédunoka szavait. Olykor bólogatnak, hiszen a válaszokban hit, hősiesség, magyarságtudat, honszerelem, pedagógiai bölcsesség kapaszkodik össze regény- és novellahősökkel. A terem hátsó felében diákok tanyáznak. Némelyikük figyel, de a fiúk-lányok többségét különösebben nem köti le a rendhagyó irodalomórának is beillő kvaterkázás hangulata. Egyesek mobiloznak, mások sugdolóznak vagy éppen csukott szemmel vannak jelen. Kissé blamás a helyzet, ám e generáció – legalábbis úgy tűnik – túl távoli az irodalmi kánonból kirekesztett író-tanító-újságíró életművétől, s az általa vallott értékektől. 
Illetve kár általánosítani. Budapesten az MVM-Dome-ban az idei őszelőn a Nemzeti Színház által bemutatott Egri csillagok című, Vidnyánszky Attila rendezte szuperprodukcióban a Honvéd Kadét Programban részt vevő, formaruhát viselő középiskolások a Dobó István várkapitányt alakító Trill Zsolttal közösen – s nem utolsósorban, lelkesen – mondták a várvédők esküjét. A Nemzetinek hat éve sikeres előadása e remekmű, amely Vidnyánszky szerint is „rólunk szól, pontosabban arról, amilyennek magunkat szeretnénk látni. Az összes vágyunk, ábrándunk benne van – és még győzünk is a végén! Hősökre, példaképekre ma is szükségük van a fiataloknak. A nagy tettek, nagy érzelmek ma is megmozgatják a fantáziájukat. Gárdonyi regénye igazi nagy történet: szerelemről, hűségről (és árulásokról), bátorságról, hazaszeretetről, hősiességről, a felnőtté válásról” – ahogy a Kossuth-díjas rendező, a teátrum vezérigazgatója fogalmazott. 
A TIT-ben a pergő kérdezz-felelek olykor a mából a múltba csap át. Szó esik személyes relikviákról, köztük a nagyapa, Gárdonyi József íróasztaláról, karosszékéről, melybe gyakorta beleül Keller Péter, de nemcsak ő, hanem tucatnyi unokája közül is némelyik. Meg is jegyzik: ebben másként esik az ülés… 

Már a dédunoka sem tudja megfizetni

Arról is kérdeztem a dédunokát, a tárgyi örökségnek melyik a legkedvesebb darabja. Azt mondta, nehéz a válasz. Szerencsére Gárdonyi Géza dedikált könyvei jó áron kelnek el az árveréseken, olyannyira, hogy már maga a dédunoka sem tudja megfizetni azokat. Szívéhez legközelebb az a könyv áll, amelyet dédapja leendő menyének dedikált, aki akkor még nem is ismerte választottját, Keller Péter nagyapját… 
Már a beszélgetés elején előkerült egy 1961-ből való újság­oldal: a Somogyi Néplap március 21-i száma, amely arról tudósít, hogy a kaposvári Gárdonyi-iskolában felavatták a névadó mellszobrát. Ajándékba adtam e féltve őrzött példányt a leszármazottnak, hiszen a dédapja nevét őrző iskola padjait koptattam 1971–1979 között. Akkoriban Jordanics József volt az igazgató, akinek történész-sekrestyés unokája is részt vett e beszélgetésen. A valamikori Cseri úti iskola évtizedek óta a Madár utcában működik. A szobrot ugyan áttelepítették, ám a tagiskolává lett intézmény honlapján egy Veres Péter-idézet olvasható: „Ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes.” 
Úgy tűnik, a névadó életművéből egyetlen oda illő sort sem találtak.