Állatkínzás

2 órája

Gerincen lőtte, de előtte jól megverte a kölyökkutyát

Gerincen lőtt, néhány hónapos kutyát mentett meg a nagyatádi Bütyök Állatotthon és Állatvédelmi Egyesület.

Marosi Gábor

Gerincen lőtte a szomszéd Cliót, a kiskutyát

A sérült állatot a baranyai Bükkösdről hozták el még szeptemberben. Szentkirályiné Falusi Erzsébet az egyesület elnöke lapunknak elmondta, a husky kutyát a tulajdonosa szerint kóbor kutyák támadták meg, és ez okozta a sérüléseit. A vizsgálatok azonban egyértelműen bebizonyították, hogy a kölyök kutyát ember bántotta.

Gerincen lőtte a szomszéd Cliót, a kiskutyát
Gerincen lőtte a szomszéd Cliót, a kiskutyát

– A husky átment a szomszédba, és az ott élő férfi megverte, majd légpuskájával belelőtt egyet a kutyába – mondta el Szentkirályiné Falusi Erzsébet. – Elvittük orvoshoz a Clio névre hallgató kölyök szukát, ahol megröntgenezték és látható volt, hogy a harmadik és a negyedik csigolyája közé csapódott be a lövedék. Az orvos még azt is meg tudta állapítani, hogy vélhetően feküdt a kutya és úgy lőtték meg. A gerinclövés miatt Clio hátsó fele teljesen lebénult, emiatt csak húzni tudja a lábait – tette hozzá az egyesület elnöke.

Szentkirályiné Falusi Erzsébet arról is beszélt, hogy alapvetően haszonállatok mentésével foglalkozik, azonban a kutyakínzás annyira megrettentette, hogy mindenképpen segíteni akart. Néhány nappal ezelőtt feljelentést tett, mert nehezen tudta elfogadni, hogy a rendőrség lezárta az ügyet. – Megtudtam, hogy a szigetvári rendőrök kint voltak a helyszínen, miután a kutya megsérült, viszont azt állapították meg, hogy a husky azért szökött át a szomszédba, mert a gazdája felelőtlenül tartotta – emelte ki Szentkirályiné Falusi Erzsébet. – Bízom abban, hogy lesz folytatása az ügynek, mert minden bizonyítékunk megvan arra, hogy bántották a kutyát. Az állat egyébként nagyon szelíd és jól el lehet vele játszani. A légpuska lövedék is megvan, amit kiszedtek belőle – mondta.

A nagyatádi egyesület elnöke hozzátette, a bénultság miatt folyamatos gondozásra szorul Clio. Egy budapesti klinikán hamarosan olyan kezelést kaphat, amely után elképzelhető, hogy újra mozoghatnak majd a hátsó végtagjai.   

  
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában