Kutyatartás

2 órája

Jutalomfalattal csábították Tarát a könyvtárba

Az Országos Könyvtári Napok keretében különleges előadásokkal várják a gyerekeket Somogy könyvtáraiban. Pénteken délelőtt interaktív előadással és kutyás bemutatóval várta a gyerekeket Tratnyek Péter mester kutyakiképző a kaposvári Takáts Gyula Könyvtárban.

Barkóczy László

– A felelős állattartás figyelembevételével egy olyan előadással készültem, ahol a gyerekek is megérthetik, hogy a kutya sokszor nem csupán játék – mondta el kérdésünkre Tratnyek Péter. – Elmagyarázom, hogy mit kell tudnia és megtennie egy gazdának ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, boldog kutya éljen mellette és az állat valóban családtaggá válhasson.

A kutya is az előadás részét képezte

A gyerekek érdeklődve hallgatták az előadást, hiszen – mint kiderült – sokuknál odahaza is tartanak kutyát. Az interaktív előadás során arra is fény derült, hogy a gyerekek egészen jól ismerték az ebekkel kapcsolatos teendőket, függetlenül attól, hogy a törvényi szabályozásról még csak nem is hallottak, és a kompromisszum kifejezés is magyarázatra szorult.

 

Az előadás zárásaként Tratnyek Péter bemutatta a gyerekeknek Tarát, a nagyon jól képzett németjuhász kutyát is. A lelkes eb először kicsit meg volt illetődve a nagy gyerekseregtől, de aztán a jutalomfalat nagyobb csábításnak bizonyult, és parancsra ült, feküdt, pörgött és forgott. A kutyakiképző felhívta rá a figyelmet, hogy efféléket csak olyan kutya képes megcsinálni, amelyikkel sokat és rendszeresen foglalkoznak.

– Nekünk van otthon két westie kutyusunk, és egy dobermanunk is – mondta lelkesen Réka, aki a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolába jár. – Már eddig is sokat tudtam a kutyákról, de az előadó is sok újat tudott mondani.

Az Országos Könyvtári Napok október 6-án ér véget, addig még számos érdekes előadással készülnek az érdeklődőknek a könyvtárakban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában