Legények a gáton: nyolc napon át segítettek a Dunánál a kaposvári önkéntesek

– Mire gondolt először, amikor az árvíz közeledtével megcsörrent a telefonja, és felkérték a dunai bevetésre? 
– Miután Kisorosziban 2013-ban már segítettünk, arra gondoltam, hogy ha újra jön az árvíz, akkor ismét minket hívnak meg – felelte kérdésünkre Bodó László, a Kötél parancsnoka. – S amikor látszott, hogy a Duna tetőzése megközelíti a korábbi értéket, már kétségem sem volt, hogy ott a helyünk. Kisorosziban komplex feladat várt ránk: a betegellátástól az élelmiszerek és gyógyszerek bejuttatásán át a dolgozók szállításáig nagyon sok teendő akadt. Az elzárt településre nem tudott bejutni se tűzoltó, se mentő, a településen több mint ezren laknak, bárkivel bármikor előfordulhat valami, betegség vagy tűz üthet ki: ez volt az alaphelyzet. Ezért tűzoltóautót is vittünk magunkkal, akárcsak szivattyúkat, arra az esetre, ha esetleg valahol áttör a víz. A Kötél felszerelésének 70 százalékát szállítottuk Kisorosziba. 

– Mennyire számított a mostani védekezésnél a korábbi bevetések tapasztalata? 
– Ismertük Kisoroszi földrajzi elhelyezkedését, ez nagy segítség volt. Tudtuk, hogy milyen menekítési útvonalak vannak, melyek a kockázati tényezők a település környékén, s így könnyebb volt a felkészülés. 
– Megerőltető menet volt a bevetés minden pillanata? 
– Szinte folyamatosan dolgoztunk, a mi telefonszámunkat adták meg, így a helybeliek bármilyen problémával hozzánk fordulhattak, s ezzel lerövidült a segélykérés. A betegellátások általában éjszaka történtek, négy beteget vízi úton, motorcsónakkal szállítottunk el. Több személyt éjszaka a Dunán uszadékok között vittünk el, elég izgalmas volt, amikor 7-8 méteres fák úsztak velünk szemben. Két beteget nappal helikopter szállított el a fővárosba. 
– Motorcsónakkal élelmiszert szállítottak, helikopter-leszállóhelyet alakítottak ki, s a tűzvédelmi feladatokat is ellátták. Hogyan viselték a fizikai és pszichés nyomást? 
– Sőt, a műszaki mentést is, hiszen a korábbi viharkárban megsérült fák visszametszését is elvégeztük a kosaras autónk segítségével. A helyi lakók nagyban segítettek abban, hogy családtagként bántak velünk. Mindig hoztak süteményt, innivalót, kávét, s kedvesek voltak hozzánk. Ez újra erőt adott a következő napra. 

– Korábban azt mondta: hiába a tudás és a rutin, elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, s az életmentők is könnyen bajba kerülhetnek. Mire kellett különösen figyelni Kisorosziban? 
– Az éjszakai vízi szállítások veszélyesek voltak. Durván jött a hordalék, s azok között lavíroztunk a beteget szállító, „törékeny” hajóval, állandóan nagyon kellett vigyázni. 
– Mi volt a legmeghatóbb pillanat Kisorosziban? 
– Egy szombati napon megkértek, ha egy-két emberünknek van szabad kapacitása, akkor engedjük meg, hogy a spontán összeverődött gyerekcsoport megnézhesse a tűzoltók szakfelszerelését. Úgy döntöttünk, hogy inkább csinálunk egy tűzoltó akadálypályát, így a gyerekek betekintést kaptak az önkéntesek életébe. S két nappal később, hétfőn megjelent a helyi Kakaó Egyesület vezetője, s a lakossági pénzadományt odaadták az egyesületünk működésére. 

– Beszédes számok: huszonhat éves szakmai múlt, 32 tag és csaknem 3000 bevetés. Mi ad erőt a folytatáshoz? 
– A sikerélmény, amikor egy-egy életet meg tudunk menteni. Egy hölgy élete 20 percen múlott, s miután a kórházból hazaengedték, az volt az első, hogy a közösségi médiában megkereste az egyesületet és megköszönte a munkánkat. Ezek a momentumok, amiért érdemes csinálni. 
– Mi a Kötél sikerének a titka? 
– Az önzetlen segítségnyújtás. 
– Kisorosziból nemrég értek haza. Kifújta magát a csapat? 
– Nagyjából igen, de szombat este már jött az újabb felkérés, s majdnem Boszniában kötöttünk ki. Az árvíz sújtotta térségben több eltűnt személy felkutatását kellett volna végrehajtani, ám szerencsére a helyi és a közeli országokból érkezők erői elegendőnek bizonyultak a feladat megoldásához. Így az éjszaka csak készenlétben voltunk, s nem kellett indulnunk vasárnap reggel. 
– Mi a legfontosabb vágya most? 
– Egy mondatban: biztos kezekbe kerüljön az egyesület. Mi is öregszünk, s azt szeretném, hogy a csapat legalább ilyen lendülettel működjön tovább. 
 

Nyolc napon át dolgoztak a Dunán a Kötél tagjai

A Kötél számai a dunai árhullámnál: az egyesület nyolc tagja dolgozott a Dunán és a gátakon nyolc napon át. Hét napon keresztül ők biztosították az egészségügyi ellátást is, és ezalatt hét helybelit szállítottak orvoshoz, illetve kórházba. Hat napon át logisztikai feladatokat is kaptak, ők juttatták el Kisorosziba az élelmiszert minden hajnalban. A dunai áradás során öt bajbajutottnak nyújtottak segítséget, háromszor vízi úton, kétszer légi úton siettek a segítségükre. Az egyesület tagjai egyetlen személyi sérülés nélkül megúszták a dunai kalandot, a felszerelésük egy alkalommal károsodott. 
 

Cicamentők 

Az állatok világnapján cicát mentettek Kaposváron Bodóék. A Fő utcán egy parkoló autó alól hallatszott a nyávogás, de az állatot nem találták. Végül az alváz és a kipufogó közti hővédő lemez lebontását követően tudták sértetlenül kimenteni a cicust, és visszaadni gazdájának.