Nyár

15 órája

Özönlöttek a fürdőkbe a nyári forróságban

Többségében elégedettek a nyári forgalommal a somogyi fürdőkben. A jó időnek köszönhetően jelentősen nőtt a forgalom szinte mindenhol. A legtöbben Igalban élvezték a napsütést, több mint 90 ezer vendéget fogadtak a három hónap alatt.

Marosi Gábor

Szinte minden hétvégére jutott valamilyen rendezvény az Igali Gyógyfürdőben a nyáron. A programok általában telt házzal zajlottak le. A jó idő miatt a Balatonról most kevesebben látogattak el a fürdőbe, mégis kiemelkedő nyarat zártak. Gellért Attila, a fürdő marketingvezetője megkeresésünkre elmondta, döntő többségében magyarok keresték fel a fürdőt, de német, osztrák és holland vendégek is megmártóztak a medencében. Még a szezon előtt 8 százalékkal emeltek a belépőjegyek árán, de ez sem tartotta vissza a vendégeket. Gellért Attila kiemelte, azért is drágítottak idén, mert a vegyszereket aranyáron mérik, és más költségeik is magasabbak lettek. Hozzátette, több fejlesztés is megvalósult a fürdőben. Többgenerációs modern játszóteret építettek, 500 négyzetméteren térburkolatot cseréltek, felújították a belső udvaron található jakuzzit, és új napozóágyakat vásároltak. 
Csokonyavisontán is elégedettek voltak a nyári forgalommal. Hajtó Péter, a Csokonya Thermál tulajdonosa érdeklődésünkre elmondta, 2023-ban azt a célt tűzték ki, hogy az idén 90–100 ezer vendéget csalogatnak be a fürdőbe. Ezt már szeptemberre elértek, a nyáron 47 ezren látogattak el hozzájuk. – A bevételünk is jelentősen megemelkedett – mondta Hajtó Péter. 
– Amikor 2022-ben átvettem a fürdőt, akkor 57 millió forint volt a forgalom. Tavaly megdupláztuk, 107 milliós bevételt könyveltünk el. Idén már most 150 millió forintnál járunk, ezért az év végére elérhetjük a 200 millió forintot – tette hozzá a Csokonya Thermál tulajdonosa. Hajtó Péter arról is beszélt, jövő májusra szív- és reumatológiai egészségközpont nyílik a fürdőben a legmodernebb gépekkel, valamint orvosokkal. 
A Barcsi Gyógyfürdő és Re­kreációs Központot is többen keresték fel idén nyáron, mint egy évvel ezelőtt. Otártics Máté Zsolt, a fürdő vezetője elmondta, júliusban és augusztusban néhány százalékkal emelkedett a forgalmuk, összesen csaknem ezer látogatóval többen mentek be a strandra. 
– Amikor 30 fok fölé emelkedett a hőmérséklet hétvégente, akkor volt olyan szombat és vasárnap, amikor naponta csaknem 1500 vendég élvezte a szolgáltatásunkat – emelte ki Otártics Máté Zsolt. Hozzátette, a vendégek többsége még mindig Horvátországból érkezett, de több kaposvári, pécsi vendég is felkereste a fürdőt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában