NBBH

2 órája

Pontyrekordhoz közel: fűszeres és kókuszos bojlira kapnak a legnagyobbak

A világ leghosszabb ideig tartó pontyfogó versenyének már az első napjaiban is rekordok dőltek meg, hiszen az idei verseny eddigi két legnagobb halát is az első napokban fogták ki. Fonyódnál egy 28,4 kilós, míg Akalinál egy 31,9 kilogrammos ponty akadt horogra, mely nem sokkal marad el a balatoni pontyrekordtól.

A tavasszal nagy szenzációnak örvendett az új balatoni pontyrekord, mely egy 35,62 kilós tőponty volt. A különleges halat tavasszal a siófoki aranypart előtti vízterületen akasztották még. A péntek óta zajló Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászversenyen (NBBH), már két kiemelkedő fogást is mérlegeltek.

nbbh, balaton, ponty, horgszversen
A Carpetmen Team 28 kilós pontyot akasztott rögtön az elején. Fotó: NBBH

Egy 28 kilós kopoltyús rögtön a verseny első napján megdolgoztatta Fonyódon a Carpetmen Team tagjait. Éjfél után, másodfokú viharjelzésnél érkezett a hal.

Öt-hat órája volt bent a szerelék a kapást megelőzően – emlékezett vissza Czifra Antal, a Carpetmen Team tagja. – A viharjelzés miatt nem használhattunk csónakot, csak a parttól 50 méterig mentőmellényben saját felelősségre sétálhattam be fárasztáskor. A szerelék körülbelül 760 méteren volt, így nehéz küzdelem kezdődött. Életemben nem fárasztottam ilyen sokáig halat, 50 perc kellett, hogy partra tereljem. Sokszor a hullámokkal szemben indult el a tó közepe felé – árulta el Czifra Antal, akinek egy 31,5 kilós Tisza-tavi ponty az egyéni rekordja.

A debreceni horgász elárulta azt is, hogy egyetlen szem 30 milliméteres fűszeres süllyedő bojli nyerte el a kapitális ponty tetszését.

A balatoni rekordhoz közelítő ponty is horogra akadt

Az NBBH-n azonban még ennél is nagyobb halat mérlegeltek hétfő éjjel a Balaton északi partján. Az SCS Fishing Team Balatonakalinál fogásával közel járt a balatoni tórekordhoz. Szabó János, a csapat kapitánya társával egy közel 32 kilós pontyot fogott.

A békéscsabai csapat hétfőn este 11 órakor lett figyelmes a kapásjelző három csippanására. – Nem tanúsított nagy ellenállást a hal, majd mikor 600-650 méterre behelyezett szerelék fölé értünk olyan volt, mintha akadóba került volna a szerelék – mesélte Szabó János. – Mivel van vadvízi rutinom átvettem társamtól az akadóban hitt szereléket. Kiderült azonban egy határozottabb emelés után, hogy termetes halról van szó, nem pedig akadóról. Így egy rövid fárasztás után már várhattuk a mérlegelést – tette hozzá a békéscsabai csapat kapitánya.

Azt is megtudtuk, hogy ez a versenyrekord ponty is egyetlen szem 30 milliméteres bojlira érkezett. – A Balaton Baits segítségével saját ízvilágú bojlival sikerült a halat kifogni. Egy édesebb, tigrismogyorós alapú kókuszos golyó hozta meg a sikert – mondta Szabó János. Hozzátette: egy kagylós kőmarás szélét horgásszák meg. Érdekesség, hogy ezt a közel 32 kilós pontyot 2020-ban is szákra terelték, akkor 26 kilogrammot nyomott még, és ezen a területen akadt akkor is horogra.

A világ leghosszabb ideig tartó pontyfogó versenyén 150 csapat 750 horgásza próbálja kifogni a legnagyobb halakat a tóból. Idén a 12 kilogramm feletti példányok számítanak bele a mérlegelésbe. Az abszolút győztest az 5 legnagyobb hal összsúlya alapján hirdetik majd ki. A viadal október 5-ig tart.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában