Rendületlenül…

Hazádnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar – szavalta lelkesen a Szózatot 68 esztendeje a kaposvári Petőfi-szobornál Tordy Géza. Az idén elhunyt Kossuth-díjas színész-rendező, a nemzet színésze akkoriban a Csiky Gergely Színházban a Csárdáskirálynő című nagyoperettben statisztált, s mindössze 18 éves volt. Amikor e történelmi tettről faggattam, kiderült: nem nagyon fogta fel, mi történik körülötte. A levegőben lógott a forradalom szele, s azokat, akik nem voltak Rákosi hívei – köztük a színészjelöltet is –, pozitív sokként érte a forradalom. Mint megannyi kortársát, aki valamilyen módon részese, mi több elszenvedője volt az októberi-novemberi eseményeknek, illetve az azt követő megtorlásnak. Volt, aki idehaza, volt, ki a tengeren túlról, mint Márai, New Yorkból kiáltotta világgá: egy nép azt mondta: „Elég volt.” 
A magyar nép XX. századi legvakmerőbb harca előtt tisztelgett a nemzet tegnap. 1956 hősei – köztük Nagy Imre, Maléter Pál, Mindszenty József, a Pongrácz testvérek, Wittner Mária – mind ugyanazt akarták: szabad és független Magyarországot. Közülük sokan vértanúk, mások börtönlakók lettek, a szemtanúk örökre megjegyezték, miként játszik a történelem orgonáján az Isten… 

Nincs rend még a fejekben, pedig a forradalom emlékét éltetni kell

A túlélők – leginkább a rendszerváltást követően – egyre nagyobb plénum előtt számoltak be az eseményekről, vagy kötetekbe rostálták soha nem fakuló emlékeiket. Balás Béla atya, az első kaposvári püspök csupán 15 éves volt, és október 23-át követően mindennap azzal kéredzkedett el budapesti otthonukból: szeretne bemenni a városba „forradalmat nézni”. Erre – a kijárási tilalom elrendeléséig – az volt a válasz, hogy „jó, jó, de ebédre gyere haza”. Egyik regnumi társa a tömegben odaszólt neki: „Kispajtás, jól nyisd ki a szemed, mert százévenként egyszer láthatsz ilyent!”. 
Hogy a mai „kispajtások” miként zárják szívükbe ’56 lángját-tüzét-üzenetét, efelől vannak kétségeim. Tóth Istvánné, a Kaposvári Egyetem egykori adjunktusának tizenéve végzett kutatásai is azt igazolták: nincs még rend a fejekben. E téren sem. Pedig a forradalom emlékét éltetni kell. Rendületlenül, merthogy a „magyar vér – Albert Camus szerint is – oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét”.