Megmutatná kollekcióját a míves kerámia mestere

A hetvenes éveihez közeledő alkotóművészt éppen korongozás közben találtuk műhelyében, egy kerámiavázán dolgozott ottjártunkkor.

A szakértő kezek mérnöki precizitással, percek alatt készítették el az agyaggömbből a nyers formát.

– Ezt még megrendelésre készítem, mint ahogy az itt látható darabok többségének is megvan a gazdája – mutatott körbe Buzás György. A családban ő az egyedüli agyagműves, még a felmenői között sem foglalkozott senki kerámiákkal. Mezőkövesdről származó édesanyja gyönyörűen hímzett, míg édesapja a festészetnek hódolt, a művészi hajlamát és a szép­érzékét tőlük örökölte, mint ahogy a színek helyes használatát is otthon szívta magába. Mindezekről már a lakásában beszélt, ahol az életét és a legszebb alkotásait összefoglaló albumába is betekinthettünk.

– Szentendrei születésű vagyok, onnan költöztünk Kaposvárra még ötéves koromban. Szüleim elmondása szerint egy minden iránt érdeklődő, rendkívül eleven kis srác voltam, rajzolni pedig különösen szerettem. Sokat köszönhetek az általános iskolai rajztanáromnak, Leitner Sándornak, akitől komoly alapokat kaptam, és a legnagyobb iskolai sikerélményem is vele kapcsolatos. Talán hetedikes lehettem, amikor is másodmagammal elvitt a városházára, ahol papírból kellett az épület kicsinyített mását elkészítenünk. Nagy büszkeséggel töltött el bennünket, amikor az elkészült makettet az aulában kiállítva láttuk viszont.

Buzás György nem tudatosan készült agyagművesnek, és bár több szakmát is kitanult, a képzőművészi szakiskolát végezte el utoljára. – Egy rövid ideig szobafestő voltam, és bár ebben a munkában is megtapasztaltam az alkotás szépségét, ennél többre vágytam. Nem tudom, milyen indíttatásból kezdtem el gipsztányérokat készíteni, mindenesetre olyannyira felcsigázta az érdeklődésemet, hogy ellátogattam az akkoriban komoly hírnévnek örvendő fazekas­ipari szövetkezethez. Szerencsémre elsőként a díszítőműhelybe néztem be, és az ott látottak egy életre megfogtak. Másnaptól a cég alkalmazottja lettem. 1974-tet írtunk akkor, a munkaviszonyom pedig két évtizeden át kitartott. Mivel a kerámiák iránti kereslet a kilencvenes évek elejére drasztikusan csökkent, és a szövetkezet is hanyatlani kezdett, ezért 1994-től kisiparosként dolgoztam tovább – folytatta. Munkája színvonaláról a megszámlálhatatlanul sok megrendelés és az elismerések vallottak. Alkotásai még a távoli Japánba is eljutottak, itthon többek között a Pécsi Ipari Vásár aranyérmét is elnyerte, megkapta a Népi Iparművészeti Tanács nívódíját, míg a Gerencsér Sebestyén országos pályázaton harmadik lett.

Hála a tanítóknak

– Bár jólestek az elismerések, de azoknak soha nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Annál fontosabb volt számomra, hogy folyamatosan fejlődjek, és minél szebb munkák kerüljenek ki a kezeim közül – mondta Buzás György. Hozzátette: szerencsére volt kiktől tanulnia, a szövetkezet akkori elnöke, Tamás László kiváló népi iparművész volt, nagy hatással volt rá Hausz Árpád, a képzőművészeti iskola igazgatója és Ficzere Mátyás népi iparművész, valamint Katona Imre, a habán kerámiaművészet kiváló ismerője is. A kiváló agyagműves életművére a sokszínűség jellemző, így annak közelgő összefoglalásához is lesz miből meríteni.

Fotó: V. L.