Bluesra hangolt a közönség

Balatonboglár Soha nem látott nézősereg töltötte meg a felújított szabadtéri színpad nézőterét a XXI. Jazz és a Bor Fesztiválján. A Kultkikötő szervezőitől tudjuk, nézőcsúcsot döntöttek a nyár közepén.

– Tíz esztendőn át évente kiadtunk egy Tátrai- és egy Charlie-lemezt. A zenekar sorsa innentől kezdve megpecsételődött: turnézni jártunk április végétől október közepéig, gyakran volt úti célunk a Balaton. 1994–2000 között az egész tavat körbejártuk minden évben – mesélte a szombati boglári koncert előtt Horváth Charlie, aki már 1968-óta kötődik a tóhoz.

– Akkoriban Zamárdiban dolgoztam. Én nyitottam a kempinget. Előfordult, hogy lejöttek Budapestről srácok egy napra, de megengedtem nekik, hogy hosszabb ideig maradjanak – tette hozzá nevetve. Azt is elárulta, hogy a tó vize soha nem vonzotta, a pancsolás nem az ő műfaja.

– Olyan országokban is felléptünk, amiért mások fizetnek, hogy oda mehessenek nyaralni. Nekem a kikapcsolódást ott mindig az jelentette, hogy felkutassam a „menő” helyeket, ahol megihatok egy finom kávét, és vidám fiatalok vesznek körül. Most már négy-öt éve többnyire az unokámmal kapcsolódok ki, emlékezetes számomra a tenerifei nyaralásunk – mesélte az énekes, aki a karantén időszakában sem pihent, raktárkoncerten is fellépett.

– Nem zavart különösebben, hogy van-e közönség. Inkább az okozott fájdalmat, hogy rengeteg barátom ment el az utóbbi időben. Olyan nevek, akikkel sokat vesztett a közönség, hogy nincsenek már közöttünk. De töretlenül folytatjuk a munkát, szó szerint élünk-halunk a zenéért – nevetett sajátos, mindenhol megkülönböztethető rekedtségével Charlie.

Balatonbogláron természetesen a magyar gitárfeno­mén, Tátrai Tibor is színpadra lépett.

– Mindig igyekszem a maximumot kihozni a nyaralásból, a pihenésből. Nem feltétlenül kell nekem ehhez külföldre mennem. Sőt! Életem során akkor éreztem legjobban magam, amikor a Rába egyik holtágánál éltem, az erdőben. Azt az életmódot csak fiatalon lehet bírni, így most már visszajöttem a Kis-Dunára, ahol van egy tanyám. Ha tehetem, mindig ott vagyok – mesélte Tátrai Tibor.

– A hetvenes években jártam a Balatonhoz, amit akkor a legcsodálatosabb lehetőségnek tartottam. Sokat pecáztam Balatonakaliban, később jött a Rába, majd a Kis-Duna. Egyáltalán nem bántam az elmúlt másfél évben, hogy nem kellett mondjuk Zalaegerszegről koncert után hajnali háromkor hazaindulnom. Ugyanakkor látom, hogy ez a kényszerpihenő a világ legjobb zenészeit is kikészítette, sokan kénytelenek voltak elhagyni a pályát. A karantén alatt gyakoroltam. Felkészülten ért, így kifejezetten jól esett az első koncert – mondta Tátrai Tibor, aki úgy érzi, a gitárosokat is bekebelezi a technikai fejlődés adta lehetőség, amelyet már csúcsra járattak, de ő úgy tartja, a legkorszerűbb lábpedál nélkül is érdemes zenélni a közönségnek.

Fotó: T. B. (likebalaton.hu)