Az ünnep lényege a mélyben van, műsor nélkül közelít a Megváltó

Beton atyát a zselickislaki idősotthonban kerestük fel. Ha egy nappal később indultunk volna, akkor a taszári plébánián találjuk, ugyanis kétlaki életet él. A hét egyik felét régi lakhelyén tölti egyedül, a másik felét pedig közösségben. Azt mondta: hiányzik neki a csend – alkotáshoz, imához –, s nem kell étkezési időkhöz alkalmazkodnia. Akkor pihen, amikor csak szeretne. No és jelentkeztek nála a macskaelvonási tünetek is. A taszári macskák régen elhagyták a plébániát, az újaknak meg még nem volt idejük visszaszokni, bár a 82 esztendős emeritus főpásztor mindent megtesz ezért. 
A macskáktól – hirtelen témát váltva – eljutunk Isten hívásáig, a papságig, erdei mozgótáborokig, fiatalok titkos összejöveteléig Bajóton, Beton atya első plébániáján. Gondolatban végigmegyünk a püspökségig vezető úton is, időzve Nagymarosnál, ahol a templomtoronyban elhelyezett hangfal sokkolta a rendőröket. Kissé elidőzünk a nógrádmegyeri és a budapesti Rózsák téri templomban töltött szolgálat kapcsán, majd a 30 évvel ezelőtt, a kaposvári székesegyházban elmondott forró hangú beiktatási beszéd kerül szóba, amelyben nyomatékosította: hófehér lappal indul az egyházmegye, azt csak mi tudjuk elrontani. Szó esik az intézményhálózat kiteljesedéséről, éjféli misékről, körmenetekről, bérmálásokról, temetésekről, ellenerők harcáról papi hivatásokban és a katolikus gimnázium igazgatóváltása kapcsán, de olykor-olykor visszatérnek a rendszerváltás előtti évtizedek: a folyamatos megfigyelések, jelentések, a Gyorskocsi utcai kihallgatások légköre. 
Sok év távlatából úgy fogalmaz: humorral kezelte mindezt, mégis indulatba jön, ha a részletekre emlékeztetem. Summázatként elhangzik: minden kegyelem. Az életpályája, a rábízott nyáj boldogulása, a papok nemzedékváltása, a szerelmes fiatalok tisztasága, kiket arra kért mindig: vigyázzanak, el ne rontsák a „tavaszt”… 
Kaleidoszkópszerűen rajzolódik ki a püspökként eltöltött 24 esztendő. Tele örömökkel, sikerekkel, de tele támadásokkal, névtelen levelekkel, elkeseredettséggel, magánnyal, depresszióval. Olyannyira, hogy a püspökkar előtt egyszer felvetette: szívesen lemond, és átadja a pásztorbotot. Társai nem engedték… 
S hogy miket tart eredménynek a nyugalmazott főpásztor? Mindenekelőtt a vidéken szervezett esti beszélgetéseket, ahol lírai műsor mellett mértékadó értelmiségiek fejthették ki véleményüket, köztük Beton atya, aki nemcsak szókimondásával, hanem gazdag szimbolikájú tanúságtételeivel nyűgözte le hallgatóságát, nem rejtve véka alá azt sem, az ateizmus nemzetbiztonsági kockázat. Annak is örül, hogy kisebb és nagyobb települések fogadókészek voltak a bérmálás előtti felkészítőire. Lábodon például annyian gyűltek össze a kultúrházban, hogy a közeli kocsmából székeket kellett áthordani. Elégedett azzal is, ahogy sorra épültek-szépültek templomok, plébániák, közösségi terek, miközben az utóbbi években jelentős mértékben megújult az egyházmegye ingatlanvagyona. Ezzel párhuzamosan folyamatos lelki építkezés is zajlott. Kedves volt számára a rendhagyó osztályfőnöki órák sora, ahol nemcsak hitéről beszélhetett, hanem arról is kérdezték a diákok, volt-e szerelmes, s arról is vallhatott: 56 októberében a fővárosban ellógott „forradalmat nézni”, ám ebédre haza kellett érnie. Nem véletlenül juttatta el valamennyi papnak és hitoktatónak karácsonyi ajándékként a még nyomdaszagú, szépirodalmi és bibliai vonatkozásokkal, valamint praktikus tanácsokkal tarkított, jó szándékkal ajánlott A legszebb kor című kötetét. 
Elégedetten meséli: annak idején megadatott számára, hogy az ország valamennyi egyházi fenntartású gimnáziumában és papnevelő intézményében előadásokat tartson, némelyekben többször is, s azt is megemlíti, hogy a határon túli területek kispapjai közé is eljutott. Mivel egy időben a püspöki kar ifjúsági referense volt, a parlamentben is megoszthatta gondolatait az ifjúság helyzetéről, a fiatalokra leselkedő veszélyekről, köztük a drogról és a devianciáról. 
Személycserék miatti, olykor már-már kezelhetetlennek tűnő véleménycunami, megkérdőjelezhető papi erkölcsök, polgármesterek átgondolatlan kérése, békepapi múlt, alaptalan vádak – miszerint a püspök elsikkasztotta az egyházmegye pénzét –, mind-mind felfakad ezúttal is sodró lendületű beszélgetésünk során, hiszen tudjuk – ahogy Ferenc pápa is utalt rá –, szeplős az egyház. Mi emberek tesszük azzá, ám Isten így is szeret mindannyiunkat. 
 

Balás Béla atya ikonikus alakja a hazai egyházi életnek 
Fotó: Kovács Tibor

Egy új könyvhöz téma és indulat kell

A nyugalmazott püspök nemcsak a világegyház és a Kaposvári egyházmegye híreit követi, hanem a „nagypolitika” történéseit is. Izgul a miniszterelnökért, az ország sikereiért, miközben folyamatosan imádkozik. Többféle imamódot bevetve ad hálát, kér és könyörög. Papjaiért, a hívekért, az ország vezetőiért. Élőkért és holtakért. Egészségért és a világ békéjéért. Amikor arról kérdeztem, mi lesz a következő a könyvei sorában, azt felelte: jó lenne, ha lenne következő, ám ahhoz téma és indulat kell. Az indulat már megvan, mondta. 
Az egyházmegye megalapításának 30. évfordulóján tartott jubileumi ünnepi misén utódja, Varga László megyés püspök által Tanúságtevő Életért díjjal kitüntetett Beton atyát arról is kérdeztem a közelmúltban, hogy miként ünnepel az idén. Azt mondta, csendben és sok-sok imával. Már készülnek, hiszen az ugyancsak a zselickislaki otthonban élő paptársaival, köztük Kovács Jenő és Rajkai István atyákkal közösen mutatják majd be a karácsonyi ünnepi miséket Bogáthy József tanár úr zenei szolgálatával.