Gyakran perdült a szoknya

2024.07.07. 08:54

Szívesen hívják a művészeti iskolásokat különféle rendezvényekre

Sűrű, fellépésekkel teli tanévet zárt Somogy legtöbb tanulóját foglalkoztató művészeti intézménye, a Mikrokozmosz Református Alapfokú Művészeti Iskola. A diákok hazai és nemzetközi versenyeken, találkozókon is bemutatkoztak, a nyári táborokban pedig tovább fejleszthetik tudásukat.

Marosi Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

Több mint kilencszáz fiatallal foglalkoztak idén a Mikrokozmosz-iskolában. A diákok Kaposváron és környékén, összesen tizenhét telephelyen tanulhattak. Az intézményben modern ­tánc, társastánc, néptánc és zenei tanszakon zajlott a képzés. 

Mikorkozmosz
Fotók: Kovács Tibor

A táncosok nemcsak helyben, de az ország minden részén, sőt külföldön is bemutatkoztak

– Nem csak a tanulók, a fellépések száma is emelkedett – emelte ki Kecskés Miklósné, az intézmény igazgatója. – Az iskolák részéről a korábbi évektől eltérően nagyobb igény mutatkozott arra, hogy a művészeti iskolások fellépjenek a különféle rendezvényeiken. Tanulóink iskolaesteken mutatkoztak be, és a karácsonyi időszakban is sok helyre hívták őket. Az országban egyre több művészeti iskola szervez tanulmányi versenyeket és találkozókat, amikre nagy az érdeklődés. Néptáncosaink az idei tanévben Budapesten jártak a művészeti iskolák találkozóján, egy héttel ezelőtt pedig Tatán, a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) elnevezésű eseményen mutatkoztak be. Tanulóink külföldi fellépéseket is vállalnak, és egy-egy országos verseny után nemzetközi eseményekre is eljutnak. Táncosaink tavasszal Spanyolországban voltak, nyáron mennek Kínába és Bulgáriába is – mondta a művészeti iskola igazgatója. 

Mikrokozmosz

Kecskés Miklósné arról is beszélt, a Vasvári Pál utcai telephelyükön egész nyáron szerveznek táborokat. Ezeken a versenyre készülő diákok és más növendékek is részt vesznek. A vakáció idején lehetőségük van arra is, hogy más művészeti iskolák mesteroktatóitól vagy külföldről hazatért szakemberektől lessenek el lépéseket. Az intézményvezető hozzátette, egyelőre nem tervezik, hogy bővítik a tanulói létszámot, céljuk, hogy a jelenlegi tanulóikat megtartsák, és továbbra is magas színvonalon oktassák a fiatalokat. 

Mikorkozmosz

 

Testközelből láthatja a feladatokat

A Mikrokozmosz Református Alapfokú Művészeti Iskola vezetője nemcsak hosszú évek óta igazgatja az intézményt, hanem néptáncpedagógusként oktatja is a gyerekeket. Ezzel kapcsolatban elmondta, ez összefügg a vezetői munkájával, mert ahhoz, hogy az iskolát jó tudja igazgatni, látnia kell, kiket és hogyan vezet. – Örülök annak, hogy taníthatok is, és nem távolodok el teljesen ettől a világtól – mondta el érdeklődésünkre Kecskés Miklósné. – Ennek köszönhetően talán személyesebb kapcsolatom is lett a tanárokkal, kollégákkal. Jobban ismerem így a napi feladatokat, és nemcsak az adminisztrációt kérem tőlük, hanem tudom, hogy mellette még milyen sok egyéb feladatuk, munkájuk van – tette hozzá a művészeti iskola igazgatója. 

Mikorkozmosz


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában