Gyaloglós tájképek

2024.08.20. 06:58

Az egykori atádi dohánybeváltó ma már kiállítóhely

Különleges helyszínen, az egykori nagyatádi dohánybeváltó háromszintes épületében tekinthető meg Ország László képzőművész legújabb kiállítása. A földszinten gyaloglós fényképeivel, az első emeleten rajzaival, elektrográfiai alkotásaival, a második emeleten hatalmas méretű festményeivel találkozhatnak az érdeklődők szeptember 14-ig.

Marosi Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

Néhány évvel ezelőtt az önkormányzat megvásárolta a dohánybeváltó épületét és úgy újíttatta fel, hogy kiállítások szervezésére alkalmas legyen. Az ingatlan egyik részében állandó dohánytörténeti tárlatot rendeztek be, a többi részét úgy alakították ki, hogy időszaki kiállítók is be tudják mutatni munkáikat. 

Az 1900-as évek elejét megidéző épületben elsőként Ország László képzőművész alkotásai kaptak helyet. A művész öt évvel ezelőtt költözött vissza Nagyatádra, leginkább ezt az időszakot igyekszik megmutatni az érdeklődőknek. 

– A Rinyamente című könyvben található 250 fénykép közül válogattam össze 35-öt, és hoztam el ide – mondta Ország László. – Ez egy úgynevezett gyaloglós kiállítás. A legtávolabb készült fénykép a házamtól nagyjából egy órányi járásra található. Gyakran sétálok ezen az útvonalon különböző nap- és évszakokban. Ezek a képek személyes megközelítései ennek a tájnak. Igazából magamnak akartam megmutatni bizonyos dolgokat, kicsit zarándoklat-szerűen végigjárni a terepet. Azt gondolom, különleges ez a táj, és nem feltétlenül kell elmenni egzotikus helyekre, ha érdekességet akarunk fotózni – emelte ki a képzőművész. 

Húsz évig csak porosodott az épület

Több mint húsz évig csak porosodott a nagyatádi dohánybeváltó épülete. – Egy idő után adta magát az épület, hogy kulturális helyszínné alakítsuk ki – mondta Pünkösd Márton, a nagyatádi kulturális és sportközpont igazgatója. – Fél év alatt sikerült megálmodnunk ezt az elsősorban nyári kiállítóhelyet. A felújítást az önkormányzat végezte el, a mi intézményünk körülbelül 5 millió forintot költött arra, hogy létrejöhessen az állandó és az időszaki tárlat. 

Pünkösd Márton szerint lenyűgöző ez a hely. – Ezért, ha nem lenne itt semmilyen kiállítás, művészeti esemény, akkor önmagában is megállná a helyét – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában