Balatonszemes

2024.08.25. 17:31

Neves alkotók képei a falakon

Az első Karsai művésztelep munkáiból nyílt kiállítás a hétvégén Balatonszemesen a Latinovits Zoltán Művelődési Házban.

Marosi Gábor

Az érdeklődők neves képzőművészek, köztük Koppány Attila festőművész, az MTA Színelméleti Állandó Bizottsága tagja, Sinkó István képzőművész, művészeti író, a Magyar Festők Társasága elnöke, valamint Szegedi Csaba, Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanárának az alkotásait is megcsodálhatták.

karsai mávésztelep
Az első Karsai művésztelep munkáiból nyílt kiállítás a hétvégén Balatonszemesen

Bárány Terézia a művésztelep egyik szervezője érdeklődésünkre elmondta, augusztus 17-én kezdték el a munkát Balatonszemesen Karsai Béla, a Karsai Műanyagtechnikai Holding elnökének támogatásával. Tíz művészt hívtak meg az augusztus 27-ig tartó művésztelepre, melynek a zárókiállítását majd a tábor után, Székesfehérváron szervezik meg.
– Fontosnak tartottuk azt, hogy a balatonszemesiek és a környéken élők is megismerjék a munkáinkat, ezért döntöttünk, hogy a művésztelep vége előtt megszervezzük a tárlatot – hangsúlyozta Bárány Terézia. A balatonszemesi kiállítást  szeptember 8-ig lehet megtekinteni. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában