Kamerát adott Hegedüs György kezébe az Isten

– Mióta fotografál rendszeresen? 
– Több, mint húsz éve – kezdte Hegedüs György. – Szinte egy időben lettem a Somogyi Fotóklubnak és a Nagyboldogasszony Székesegyházi Egyházközségnek világi elnöke. Amikor Balás Béla püspök nyugállományba vonult, egy fotóalbumot ajándékoztam neki; válogatást a hozzá kötődő eseményekről. Még sikerült megfotóznom Budapesten a Hit pajzsa-díj átvételét, amit évente egy alkalommal olyanoknak adományoznak, akik a diktatúra idején is hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz. Fotós tudósításaimat az egyházmegye lapja, a Spiritus, és a Keresztény Élet hetilap rendszeresen megjelenteti, de a püspökségnek is adtam át fotókat Fábry Kornél atya 2000-es pappá szenteléséről, amikor 2023-ban püspökké szentelték. Varga László megyés püspök kérésére tavaly Kaposvár várossá válásának 150., illetve a püspökség megalapításának 30. évfordulóján minitárlatot készítettem a Csiky Gergely Színházban. 
– A fotós a jelennek vagy a jövőnek dolgozik? 
– Az egyházi jellegű képeim elsősorban dokumentatívak, de a jelenhez is szólnak. Kiállításaimon minden esetben megjelenek szakrális fotókkal is, klubunk legutóbbi jubileumi albumába is válogattam belőlük. Címképemnek a plébánia falán lévő keresztet, feszületet választottam, melyet különböző napszakokban s más-más évszakban többször is fotografáltam. Székesegyházunk festőjéről, Leszkovszky Györgyről a közelmúltban megjelent könyvben több fotóm is látható nemcsak templomunk belsejéről, hanem más templomokban – köztük Mosdós, Kaposszerdahely, Badacsonytomaj – készített felvételeimből is. A könyv borítója a székesegyházi Szent József-oltárról készített fotóm lett. 

– Honnan a talentuma a fotózáshoz? Azt tartják: a focihoz, a pedagógiához és a fotózáshoz mindenki ért… 
– A képalkotási folyamat technikai forradalma napjainkban akár nélkülözhetővé is teszi a fényképezőgép használatát. Az okostelefonokkal hasonlóan színvonalas képeket lehet készíteni, azonban a művészi fotó, az egyénre jellemző stílusban készített felvétel kivételes esztétikai élményt ad. Fotográfusi pályafutásomra döntő hatással volt a találkozásom Juan Gyenessel az 1970-es években. 
– Juan Gyenessel, Kaposvár néhai díszpolgárával, s a családdal közismert a több évtizedes kapcsolata, de olyan világnagyságoknak is közelébe férkőzött, mint Szirmay Márta, opera- és dzsesszénekesnő, Vásáry Tamás zongoraművész, karmester, s ön őrzi ifj. Sánta Ferenc cigányprímás fotós hagyatékát. Milyen érzés e kiválóságok között forgolódni? 
– Az említettek nemcsak művészetükben, hanem személyiségükben is kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkeztek-rendelkeznek. Számomra megtiszteltetés, hogy a fotózás révén kapcsolatba kerülhettem velük. Arra büszke vagyok, hogy Juan Gyenes lánya 2013-ban azért jött Kaposvárra, hogy megismerjen engem, aki rendületlenül ápolja édesapja emlékét. A mostani egyetemi Gyenes-Picasso tárlaton Irenka könnyezve ölelt át. Vásáry Tamáshoz Gyenes révén jutottam el, ugyanis a világjáró zongoraművészt sokszor fotózta. 

Hegedüs György a híveknek is elküldi fotóit 

– S milyen érzés az egyszerű falusi emberek, szolid hangú plébánosok között lenni-fotózni? 
– Szívesen találkozom velük is. Baráti kapcsolatot ápolok több lelkipásztorral, akik időnként „súgnak”, hogy hova érdemes elindulni fotózni. Legutóbb például Szent Mihály napján Őrtilos-Szentmihályhegy búcsúi szentmiséjén fotóztam a helyi plébános invitálására. Pünkösdkor Csíkszentsimonban a Böjte Csaba atya által bemutatott szentmisén készült képekből nemcsak Csaba testvérnek nyújtottam át egy csokorral, hanem a híveknek is – akik kérték – küldtem fotókat. 
– Legutóbbi, Hit a fotóban, fotó a hitben című székesegyházi kiállításának megnyitóján is a hazai egyházi és kulturális élet kiválóságai működtek közre. A 90 feletti költő, Czigány György orgonált, Korzenszky Richárd atya pedig briliáns megnyitóbeszédében nyomatékosította: e fotók alkotója nem idegen e világban; belülről látja és érzi azt, s mivel a létezés titkára mutatnak a művészi felvételek, így szükségképpen szakrálisak. Ez kegyelem, nem? 
– Hit nélkül nem tudnám ezt a szolgálatot végezni, ám naponta, hétről hétre meg kell újulnom, ahogy mindazoknak, akik Krisztus-követésre szegődtek. Életünk zarándokútja az örökkévalóságba vezet, minden nappal közelebb leszünk a teremtőhöz… 
– Nemcsak templomban elhangzott szóval, hanem a művészettel, köztük a fotóművészettel is lehet evangelizálni. Tér és idő feszültségében élve, van kellő látása a híveknek? 
– Bízom benne, hogy igen. A székesegyházi tárlat idején egy napi szolgálatot ellátó személy azt mondta, hogy a kiállítás alatt többen jártak templomba. Engem is megszólítottak ismeretlenek is a tárlatvezetés közben. Remélem, hogy kíváncsiságukkal erősödik bennük a vágy megismerni azt, ami a képek mögött van, amit a fotók közvetítenek. Ez sajátos evangelizáció, ráhatás az emberi értékrend, érdeklődés, a gondolkodásmód alakítására. Egyébként minden keresztény feladata, hogy karizmájának megfelelően hirdesse az evangéliumot. Nekem a fotóapparátot nyomta kezembe az Úr. 
– Istenélményt is közvetít némelyik fotója. Van kedvenc alkotása? 
– A tárlaton több kedvenc képem is látható volt, például: Veronika kendővel, háttérben a jáki templommal. Sopronbánfalva egykori pálos templomában fotóztam, ahogy Szent Mihály főangyal legyőzi a gonoszt, kinek képében Sztálint festette meg a művész az ötvenes évek elején. Isteni csoda, hogy a festő életben maradt. Szeretem az értünk szenvedő Krisztus arcát is fényképezni. Az egyik ilyen művem megérintett egy tárlatlátogatót is, aki elkérte tőlem a plébániai keresztről készült fotómat. Én pedig boldogan adtam oda neki. 

Sokat bántották 

Hegedüs György vallásos szülők gyermekeként vallásos nevelésben részesült. – Hittanra jártam, elsőáldozó és bérmálkozó lettem, miközben rendszeresen gyakoroltam a vallásomat – mondta. – Ezért sérelmek értek gyerek- és kamaszkoromban, melyeket nem tud túl könnyen feledni az ember. Elégtételt jelentett, amikor középiskolám nyugalmazott igazgatója bocsánatot kért tőlem a folyamatos bántásokért…