Világnap fotókkal és videóval

2 órája

Beénekelték és betáncolták a Kossuth teret a gyerekek

Több száz iskolás énekelt együtt Kaposvár fő terén; ezúttal is három népdalt tanultak meg a diákok a zene világnapja alkalmából szervezett közös produkcióra, amit táncház követett.

Szabó Gabriella

Gyerekek töltötték meg a zene világnapja alkalmából a kaposvári Kossuth teret kedden délelőtt, ahova tíz iskolából érkeztek fiatalok. Volt, aki fejből, más kottából énekelte az előre kiválasztott népdalokat. 
– Egy dalt már ismertem, de a másik kettő nekem új volt. A közös éneklés nagyon tetszett, szerintem jól sikerült. Persze gyakoroltunk is rá – mesélte Laczkovics Lenke

Kaposváron is megünnepelték a zene világnapját, zene világnapja
Kaposváron még tácra is perdültek a zene világnapja alkalmából  Fotó: Lang Róbert

Nemcsak a helyi általános iskolások, hanem a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei is készültek a programra.
– Az ütős tanszakkal érkeztünk zenélni, most dob van nálam. Szerte a belvárosban hallhatnak minket a járókelők – mondta Bárány Petra.
A Muzsikál Kaposvár elnevezésű programot 13. alkalommal szervezte meg a Liszt Ferenc Zeneiskola a világnap alkalmából.
– A zene nem csupán a hangok sorozata, hanem az a nyelv, ami összeköt minket. A zene nemcsak szórakoztat, hanem ereje van és általa formál bennünket. Ezt az egyetemes értéket kell tovább vinni és tovább adni – mondta köszöntőjében Szita Károly polgármester.  

Fotó: Lang Róbert

A közös éneklést követően Turi Endre, a Somogy Táncegyüttes művészeti vezetője táncoltatta meg a résztvevőket. Az alkalmi táncházhoz nemcsak a diákok, hanem a pedagógusok is csatlakoztak.

A zene világnapja megmutatta, jó együtt énekelni 

– Szívet melengető volt látni, ahogy a gyerekek énekelnek, táncolnak. Igenis szüksége van ennek a generációnak a szép zenére – mesélte Kerekesné Pytel Anna, karnagy, aki nemcsak az éneklésből, hanem a táncból is kivette a részét. 
– Fontosnak tartjuk, hogy egy nagy közösséget alkossunk, együtt legyünk, s megmutassuk a gyerekeknek, hogy a népdalokat milyen jó együtt énekelni – mesélte Szabó Klaudia, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatóhelyettese. 

Az idén a zene népszerűsítése mellett a jótékonyságról is szólt a program Kaposváron. A 10 éves somogyjádi Pintér Levente külföldi gyógykezelésére gyűjtöttek az Együd Árpád Kulturális Központban rendezett gálán. A kisfiú még kétnapos korában agyvérzést kapott, egy spanyolországi beavatkozás sokat javítana az életminőségén.
– Levente műtétjére és az azt követő rehabilitációra több mint 4 millió forintra lenne szükség. A jótékonysági műsorra meghívtuk Kaposvár kulturális közösségeit, a többi között a Vikár Béla Vegyeskart, a Zenekedvelők Kórusát, a Csiky Gergely Színház művészeit, a Somogy Táncegyüttest, a zeneiskola művésztanárait, a Bárczi iskola tanárzenekarát, azzal a céllal, hogy a programon befolyt összeggel segíthessük a kisfiú családját. 
Pintér Levente zeneterápiára jár a zeneiskolába. Az intézmény művésztanárai szeretnének segíteni neki abban is, hogy egyszer hangszert vehessen a kezébe és megismerje a muzsika örömét. 






 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában