Vizilabda

2022.09.01. 10:17

Megerősödve várják a szezont

A következő szezontól Pellei Frank, Szatmári Kristóf, Aranyi Attila, Takács János, illetve két fiatal, Valentine William és Malcolm-Teleky Tiván is a Kaposvári Vízilabda Klubot erősíti.

Klein Péter

Szerda délelőtt a Virágfürdőben mutatta be új játékosait az E.ON férfi vízilabda OB I.-re készülő Kaposvári VK. A somogyi együttestől Dobos Dávid, Damagoj Jajcinovic, Mijic Dávid, Tóth Ádám és Varga Bence is távozott, így a klub vezetőségének körül kellett néznie az átigazolási piacon. A jelek szerint jól sikerült a bevásárlás, hiszen megerősödve várhatják a kaposváriak az október 8-ai bajnoki rajtot. 
– Pellei Frank tapasztalt játékos, aki az elkövetkezendő két évben minket erősít, de bízom benne, hogy ennél tovább is – kezdte az újonnan érkezők bemutatását Surányi László, a Kaposvári VK vezetőedzője. – Örülök az érkezésének, úgy gondolom, a csapat egyik nagy erőssége lesz. A kapásszélen bevethető Szatmári Kristóf szintén nagy tapasztalattal rendelkező játékos, aki legutóbb a Vasasban játszott, de korábban a Szolnokkal sok címet elhódított. Bízom benne, hogy közösen, Kaposváron is jó eredményeket érünk majd el. A Pécsről érkező Aranyi Attila rosszkéz oldalon kap majd szerepet. Egy feltörekvő, ambiciózus fiatal, aki azért jött, hogy bebizonyítsa, helye van az első osztályban, így nagy elvárásaim vannak vele szemben. Bízom benne, sokat fejlődik nálunk. Takács János Szentesről érkezett hozzánk. Damagoj Jajcinovic helyett igazoltuk center pozícióba, ahol méltó társa lehet Kacper Langiewicznek. Remélem, ezzel a kerettel előrébb tudunk lépni a következő szezonban, de ezt sok minden befolyásolja. Annyi biztos, erősödött a csapatunk. 
A 26 éves Pellei Frank nevelőegyesületétől, a Szentestől érkezett, melyet egy kétéves szegedi kitérőt leszámítva gyermekkorától erősítette. 
– Szimpatikus együttes a kaposvári, amely évről évre fejlődik – mondta Pellei Frank. – Örömmel fogadtam a megkeresést, és nagyon motiváltan érkeztem a csapathoz. 
A Szolnokkal Bajnokok-Ligáját, Magyar Kupát és bajnokságot is nyerő Szatmári Kristófot a Vasastól szerződtették. A 25 éves pólós a Vasasban, majd UVSE-ben nevelkedett, de a felnőtt éveit Szolnokon kezdte, majd a legutóbbi két szezonra visszatért Angyalföldre a korábbi juniorválogatott játékos. 
– Mielőtt aláírtam volna a szerződést, sokat beszélgettem Surányi Lászlóval, aki egy számomra tetszetős koncepciót vázolt fel – mondta Szatmári Kristóf. – Azt gondolom, hogy ezzel a kerettel komoly célokat tűzhetünk ki magunk elé. Elsősorban a nyolc közé jutást, s ha majd az sikerül, lehet tovább építkezni. 
A még csak 19 éves Aranyi Attila szülővárosában, Szekszárdon kezdte a vízilabdát, de a nagy rivális PVSK csapatától szerződött Kaposvárra. 
– Hatalmas lehetőség számomra, hogy Kaposvárra igazolhattam, és ezzel szeretnék is élni – mondta Aranyi Attila. 
A rutint Takács János képviseli majd. A 31 esztendős, jó felépítésű center egri nevelés, de korábban játszott már Pécsen, Szombathelyen, Miskolcon és Szentesen is. 
– Szeretnék a nyolc közé jutni a csapattal – hangsúlyozta Takács János. – Élveztem az eddig itt töltött időszakot, hiszen remek környezetben készülhetünk a bajnokságra. 
A felnőttcsapat mellett a legidősebb utánpótlás-korosztály is erősödött, hiszen Kaposvárt választotta a kanadai Valentine William és az ausztrál Malcolm-Teleky Tiván. A két, egyaránt 18 éves magyar felmenőkkel rendelkező fiatal azért érkezett hazánkba, hogy fejlődjön és minél jobb vízilabdássá váljon. Így az ifi mellett a felnőttcsapat edzésein is részt vesznek, s teljesítményüktől függően lehetőségük lesz bemutatkozni a világ legjobb bajnokságában. 
 

Az új játékosok, Pellei Frank (balról), Szatmári Kristóf, Aranyi Attila és Takács János
Fotó: Muzslay P.

A KVK edzője reméli, az új kerettel előrébb tudnak majd lépni a bajnokságban

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában