Evezés

2023.06.19. 15:46

Rajnics Benedek a szakág ászává válhat

A Kaposvári Vízügyi SC sportolói közül Rajnics Benedek második helyen zárt, míg Szerafin Zsófia nem tudta kiharcolni a nemzetközi szereplést a II. felnőtt, U23, ifjúsági és para kajak-kenu válogatón.

Klein Péter

Újra Szeged felé vették az irányt a Kaposvári Vízügyi SC kajakosai, hogy a felnőtt és utánpótlás korosztályok számára rendezett második válogató során kiharcolják a nemzetközi vizeken való részvételt. A korosztályos maraton világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Szerafin Zsófia ebben az évben jobbára síkvízen próbálkozik, hiszen a maraton Európa-bajnokságra már megszerezte a kvótát. A rövidebb távokon viszont nem tudta kivívni a nemzetközi szereplést, hiszen egyesben, 1000 méteren a nyolcadik helyen végzett. A hozzá sokkal közelebb álló, futást is tartalmazó 5000 méteren pedig a hetedik lett. Négyesben, 500 méteren az MTK-s Szulovszky testvérekkel Csengével és Petrával, valamint a Kovács Katalin Akadémistával, Acélos Hannával bár ezüstérmet szereztek, de így sem kerültek be a válogatottba.

– Jól indul a válogató, még úgy is, hogy a négyesben egy helyen változtatni kellett, de egy remek pályát mentek, ahol végül a második helyet szerezték meg Zsófiék – mondta Faludy András, a Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzője. – A következő futamon, 1000 méteren nem volt nagy elvárás, csak egy tisztes helytállás. A döntőben Zsófi mentálisan egy kicsit összeesett, nem tudta követni az előzetesen kitalált taktikát, ez pedig rányomta a bélyegét a másnapi, 5000 méteres távra is, ahol a második futásig jó állt, de ezt követően fokozatosan csúszott hátra. Ez a válogató csak egy lépcsőfok volt a pályafutásában, ami át kell lendülnünk és dolgoznunk kell tovább.

A para szakág számára a válogató egyben Magyar Bajnokság is volt, így a kaposvári kajakos, Rajnics Benedek Albert amellett, hogy fiatal kora ellenére ezüstérmet szerzett a felnőttek között 200 méteren, még egy nemzetközi szereplést is kiharcolt.

– Benedek első éves ifistaként a felnőttek között is megállta a helyét, így bekerült a bő válogatott keretbe – tette hozzá Faludy András. – A szövetségi kapitánnyal, Hajdu Botonddal arra jutottunk, hogy még nagyon fiatal a felnőtt, síkvízi duisburgi para kajak világbajnoksághoz, s egy ott elért esetleges rossz eredmény ne szegje kedvét. Az augusztusi, dániai maraton világbajnokságon viszont elindult majd, hiszen a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságon szintén második helyen végzett, s ezzel jogot szerzett a részvételre. Ha így fejlődik tovább, akkor nagy esélyes van a paralimpiai szereplésre is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában