Kosárlabda

2024.01.18. 08:46

Dalibor Damjanovic családdá kovácsolná a csapatot - interjú

Kosárlabda Dalibor Damjanovic mindössze pár hete dolgozik a Kometa Kaposvári KK vezetőedzőjeként, és gyorsan a szurkolók szívébe lopta magát, miután első hazai meccsén magabiztos győzelemre vezette a rossz formában lévő alakulatot.

Forrás: Lang Róbert

– Eddigi pályafutása során mire a legbüszkébb? 
– Büszke vagyok rá, hogy karrierem során eddig remek edzőkkel dolgozhattam. Zmago Sagadin is közéjük tartozik, három egymást követő szezonban is dolgoztam vele a szlovén Helios Suns csapatánál, majd egy évet Lengyelországban. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, a mentoromnak tekintem őt. A legnagyobb sikerem klubszinten a szlovén kupagyőzelem volt két évvel ezelőtt. Arra is büszke vagyok, hogy összesen tizenkét évet dolgoztam különböző pozíciókban a szlovén felnőtt- és utánpótlás-válogatottakkal. Segédedzőként tagja vagyok annak a szlovén válogatottnak, mely kvalifikálta magát a 2020-as olimpiára és a 2023-as világbajnokságra. 

– A válogatott tagja Luka Doncic, így vele is volt lehetősége dolgozni. Milyen embert ismert meg személyében? 
– Luka Doncic nagyon szerény, a pályán és azon kívül is remek embernek tartom. Véleményem szerint a játékosok 99 százaléka nem vállalta volna el a válogatottban való szereplést egy nagy NBA-szerződéshosszabbítás előtt, félve a sérüléstől. Ő azonban megmutatta, hogy mennyire fontos neki Szlovénia és a válogatott, melyet a világversenyek alatt mindennél előrébb helyezett. Nem gondoltam volna, hogy edzői pályafutásom során lesz lehetőségem egy hozzá hasonló kosarassal együtt dolgozni. 

– Tudatosan készült az edzői pályára? 
– Véletlenül lettem edző. Játékosként mindig őszinte voltam magammal, igyekeztem reálisan látni a dolgokat. Kranjban játszottam együtt remek játékosokkal. Közéjük tartozott például Marko Milic, aki aztán az NBA-ben kötött ki. Felismertem ekkor, hogy a legmagasabb szinten nem tudnék játszani, így a tanulmányok felé fordultam. Aztán amikor befejeztem játékosként a pályafutásomat megkeresett a korábbi edzőm, hogy elkezdhetnék én is a kispadon dolgozni. Eleinte nemet mondtam, aztán később belementem. Gyerekekkel foglalkoztam először, akikkel egy szerbiai edzőtáborba voltunk, melyet Aleksandar Nikolic tartott. Nagyon sok neves edző tőle tanult, véleményem szerint a Balkán régió legjobbja volt. Amikor hazaértem a táborból teljesen megváltoztam, mondhatni megmérgezett a kosárlabda és éjjel-nappal ez járt a fejemben. 

– Mi a filozófiája? 
– A filozófiám a mentoromtól származik: csapatként kell játszani. A csapataimban nem egyénileg a játékos a fontos, hanem hogy a parketten lévő öt kosaras csapatot alkosson. Szeretem a fegyelmet támadó- és védőoldalon is. Mindig elvárom a játékosaimtól, hogy támaszkodjanak, számítsanak egymásra, nagy energiával kosarazzanak és száz százalékot hozzanak edzésen is. 

– Hirtelen jött a megkeresés Kaposvárról? 
– A klubtól elsőként Hendlein Roland keresett meg. Egy vasárnapi napon hívott, akkor mesélt Kaposvárról. Kértem a következő napig, hétfőig gondolkodási időt. Az ügynököm azonban nem sokkal később már hívott is, hogy hétfőn este már edzést kellene tartanom. Így nem gondolkoztam sokat a lehetőségen, egyezett a filozófiám azzal, amire itt a klubnak szüksége volt. Szeretek tehetséges fiatalokkal dolgozni, és mindig a megérzéseimre hagyatkozom, így azt mondtam, hogy vágjunk bele. Két edzés után utaztunk Szolnokra. Nagyon gyorsan történt minden, a meccs hevében még a játékosok nevét is elfelejtettem, ami érthető volt. A Körmend ellen már több idő volt felkészülni, ami jól is sikerült, bár a második félidővel nem voltam elégedett. A Pécs ellen is sikerült nyernünk, de van min javítani még, szerénynek kell maradnunk. Szurkolók nélkül pedig nincs csapat, és rájuk is szükség van a jó szerepléshez, örülök, hogy számíthatunk rájuk. 

– Mik a célkitűzések a szezon hátralévő részében? 
– Azt szeretném, hogy ez a csapat egy családdá kovácsolódjon. Számomra a család az első és csak aztán jön a kosárlabda, de a csapataimmal is mindig a családias hangulatra törekszem. Egy dolgot megígérhetek: minden edzésen és meccsen a legjobbamat fogom nyújtani. Célom, hogy bármennyi ideig is legyek itt, hagyjak hátra valamit magam után, gondolván itt főleg a fiatal játékosokra és a következő szezonban bejövő új szabályokra. Szeretném ha az ország is látná, hogy itt Kaposváron fejlődnek a tehetségek és komoly perceket kapnak a fiatalok az élvonalban, de nem szigorúan a szabály és kötelezettség miatt, hanem azért mert megdolgoznak a pályán töltött időért. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában