Labdarúgás

2024.07.06. 15:06

Újabb második ligás csapatot vert a Rákóczi FC

Klein Péter Nándor

Fotó: Muzslay Péter

Akárcsak szerdán, szombat délelőtt is egy másodosztályú csapat ellen hangolt a harmadosztály hóvégi rajtjára a Kaposvári Rákóczi FC, amely ugyanabban a felállásban lépett pályára a Kozármisleny ellen is, mint legutóbb Szentlőrincen, csupán annyi változtatással, hogy a kapuban ezúttal Horváth Fábián kezdett. A fiatal hálóőrnek szinte rögtön egy ziccert kellett volna hárítani, ugyanis Füredi Szabolcs megingását kihasználva labdát szereztek a tizenhatos előterében a mislenyiek, amit Föedi Dominiknek készítették le, aki nyolc méterről lőtt a léc alá (0–1). A hiba egyáltalán nem fogta meg a kaposváriakat, folytatták a labdabirtoklásra alapuló, kombinatív játékukat, ami még az első negyed órán belül eredményre vezetett, ugyanis Babinszky Bence lépett ki ziccerben, s bár lövését védte Oroszi István, a kipattanót Zoltán Rafael egy méterről a kapuba passzolta (1–1). A Rákóczi a folytatásban is tetszetősebben futballozott, mint a magasabb osztályban érdekelt ellenfele, amely hiába próbálta letámadni a zöld-fehéreket, a hazaiak ettől még jobbá váltak, s fordítottak. Bő félórányi játékot követően Zoltán Rafael önzetlenül tálalt Babinszky Bence elé, aki öt méterről gurított a bal alsóba (2–1). Ezt az önzetlenséget pár perc elteltével, egy jól felépített kontra után visszaadhatta volna Babinszky Bence, aki azonban inkább a lövést választotta, s ha csak kevéssel is, de célt tévesztett. 

A második félidőre a Kozármisleny teljes sort cserélt, míg a Rákóczi vezetőedzője a 60. percben változtatott egy nagyobbat csapatán, amikor is öt játékost is pályára küldött. Ekkora viszont már kettővel vezettek a hazaiak, ugyanis Babinszky Bence egy újabb kiugrást követően már nem hibázott, s könnyed mozdulattal lőtt a kapuba (3–1). 

A hajrát fizikálisan jobban bírta a másodosztályú, lényegesen többet cserélő Kozármisleny, ami ennek is köszönhetően újabb gólt szerzett Hegedűs Tamás révén (3–2), azonban egyenlíteni már nem tudott, így a Rákóczi a második előkészületi találkozóján is győzni tudott, de ami ebben az időszakban lényegesebb: a játékuk is sokat fejlődött és többen is kiváló teljesítményt nyújtottak. 

Rákóczi-Kozármisleny, Hadaró Valentin
Fotó: Muzslay Péter

Kaposvári Rákóczi FC–HR-Rent Kozármisleny 3–2 (2–1) 
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 230 néző. V.: Kovács G. 
Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. (Mikler D., a szünetben) – Heil (A. Mazzonetto, a szünetben), Füredi, Hadaró (Kis-Fónai, a 39. percben) – Görög (Szabó M, a 60. percben), Szederkényi, Horváth B. (Pintér M., a 60. percben), Balla (n. Mazzonetto, a 60. percben), Pusztai – Zoltán R. (Ötvös, a 60. percben), Babinszky (Mayer M., a 60. percben). Vezetőedző: Székely Tibor. 
HR-Rent Kozármisleny, I. félidő: Oroszi – Beke P., Molnár K., Horváth D., Turi – Kozics, Major – Föedi, Pesti, Kirchner – Horváth P. II. félidő: Lékai – Schuszter, Hegedűs L., Nagy E., Kis K. – Vogyicska, Lépő (Hegedűs T., a 70. percben) – Kiss B., Ambach (Horváth Z., a 70. percben), Kócs-Washburn – Daru. Vezetőedző: Pinezits Máté. Gólszerzők: Zoltán R. (a 12. percben), Babinszky (a 33. és az 54. percben), illetve Föedi (a 3. percben), Hegedűs T. (a 78. percben). 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában