Kotormán Réka visszatér Kaposvárra

Kotormán Réka, négyszeres magyar válogatott feladó Békéscsabáról érkezik és örömmel vállal szerepet a KNRC együttesében. Az Amerikai Egyesült Államokban szerzett diplomát és sporttapasztalatot, amit itthon is szeretne kamatoztatni. Terveiről, az Amerikában töltött évekről is megkérdeztük a röplabda fiatal tehetségét.

– Kaposváron folytatja a következő szezonban. Miért a KNRC mellett döntött?
– Korábban már többször tárgyaltam Lacomb Zsófiával, hiszen van kötődésem a városhoz. Félig kaposvári lány vagyok, tizenegy évet éltem itt. Kaposváron kezdtem el röplabdázni, innen hívtak először az utánpótlás válogatottba. Mondhatjuk, hogy haza húzott a szívem. Édesanyám Budapesten, de a nagyszüleim még mindig Kaposváron élnek, jelenleg valahol a két város között érzem otthon magam. A nagyszüleimet majdnem minden nap meglátogatom, úgyhogy ők voltak a legboldogabbak, hogy ide igazoltam.

– Sportos családban nőtt fel.
– Igen. Édesanyám válogatott röplabdázó volt édesapám kézilabdázott. Édesanyám jelenleg az utánpótlás válogatottnál és a Vasasnál edző, édesapám szintén edzősködik. Bátyám is sportoló teniszezik, és az egyik féltestvérem is kézilabdázik.

– A sportág választással édesanyja nyomdokaiba lépett. Mindig is csak a röplabda érdekelte?
– Mindig azt hallom a szüleimtől, hogy ők sosem nyomtak a sport felé, de már három évesen ott voltam a pályán és szedtem a labdát édesanyámnak. Gyakorlatilag röplabda közegben nőttem fel, így nem igazán volt kérdés, hogy melyik sportot válasszam. Én már korán eldöntöttem, hogy olimpiai sportot szeretnék űzni. Édesapám ugye kézilabdázott, de ez a test test elleni, kicsit agresszívabb sport nagyon nem én vagyok, így elkezdtem röplabdázni. Mellette néptáncoltam is az Együd Árpád Művelődési Központban itt Kaposváron, táncházakon mindig ott voltam. Volt egy ilyen vonal is. Aztán felköltöztünk Budapestre, ahol – bár nem volt kötelező az edzés – mégsem ülhettem otthon iskola után, amikor az egész család sportol, amúgy sem az a típus vagyok. Végül maradt a sport, ami nagyon jó rendszert hozott az életembe.

– Hogy emlékszik vissza? Volt egy pont, vagy egy folyamatként élte meg hogy tehetséges a röplabdában?
– Ez inkább egy folyamat volt számomra. Amikor megjöttek sikerek akkor realizáltam magamban, hogy én egy jó játékosnak számíthatok. Nyilván mindig van hova fejlődni. A szorgalom az nagyon sokat segít, a tehetség pedig talán a szüleimtől jött, és én ezt ki is akartam használni. A sportnak nagyon sok mindent köszönhetek, így tudtam kijutni Amerikába is.

– A röplabda csapatsport, így megkövetel egyfajta alkalmazkodóképességet is. Mennyire volt hatással ez a személyiségére?
– Ahogy említettem, a sport sokat hozott az életembe, többek között a személyiségem is megváltozott ezáltal. Azt mondanám, hogy korábban inkább introvertált voltam, szerettem elvonulni. Kellett a csend és a nyugalom. A sport által azonban rengeteg emberel találkoztam, így elkezdtem én is nyitni feléjük és most már mondhatom, hogy abszolút extrovertált személyiség lettem, és ez szerintem az élet egyéb területén is hasznos lehet a későbbiekben.

– Mondhatjuk, hogy már tudatosan gondolkodik az élsport utáni jövőn?
– Azért mentem ki Amerikába, hogy ott végezzem el az egyetemet. Menedzsment, marketing, pénzügy és számvitel irányon végeztem el tanulmányaimat. A könyvelés része kevésbé, de a marketing nagyon érdekel, mert kreatívnak tartom magam. Már elkezdtem dolgozni egy kisebb cégnél itt Kaposváron, mert szeretném a magánéletemet is tudatosan építeni. A kaposvári klub pedig támogat ebben, a sport mellett van lehetőségem dolgozni. Nyilván az edzések prioritást élveznek addig is.

– Sportolóként és a tanulmányai szempontjából is hatalmas lehetőség, hogy kijutott a tengerentúlra. Milyen volt Amerika?
–  Nagyon más kint az élet. Mindenképpen egyetemre szerettem volna menni a sport mellett, és ez itthon nagyon nehéz. Kint ez teljes szimbiózisban működik. Szoros volt az időbeosztás és nekem is időbe telt amíg megszoktam, de emberileg nagyon pozitív volt. Nagyon befogadóak voltak a csapattársaim, mindig segítőkészek voltak és bárkire támaszkodhattam, ők voltak a második családom. Covid időszakban például nem tudtam hazajönni karácsonykor, akkor egy csapattársam meghívott a családjához, ott segítettek ahol tudtak.

– Mennyiben más kint a sportélet? Mit adott Önnek ez a pár év?
– Itthon sokkal jobb az utánpótlás nevelés, mint kint. Amerikában viszont egyetemi szinten nagyon célorientáltak, és emellett nagy hangsúlyt fektetnek a vizualizálásra és a mentális egészségre. Lehetsz te a világ legjobb játékosa, ha valami problémád van, akkor nem fogod tudni a hozni a formád. Ez csapatsportban különösen fontos, hiszen húzzuk egymást. Azt mondanám, hogy itthon sokkal technikásabb játékos voltam, viszont kint nagyon megerősödtem mentálisan is, így a kettőt nagyon jól tudtam ötvözni. Ez mindenképpen hozadéka volt a kint töltött éveknek.

– A mentális nevelés, megerősítés itthon még gyerekcipőben jár?
– Egyértelműen azt mondom, hogy igen, pár csapatnál ugyan van sportpszichológus. Az edzőknek nyilván hatalmas teher van a vállán, nekik teljesíteni kell, mindenre ők sem tudnak odafigyelni.

– Mit vár a következő szezontól? Milyen célokat tűzött ki a KNRC csapatának tagjaként?
– Egyéni célként – mint minden évben – a fejlődés. Nagyon várom a közös munkát a csapattal. Két játékossal már játszottam korábban együtt, Godó Pannával és Szerényi Grétával azóta is nagyon jó barátságot ápolok, alig várjuk, hogy újra együtt léphessünk pályára. Nagyon bízom benne, hogy ismét jó lesz az együttes, hiszen tavaly riválisként láttam, hogy a KNRC játékosai a bajnokság végére nagyon jól tudtak együtt játszani, jól össze tudtak kovácsolódni. Bízom benne, hogy ezt az idén is meg tudjuk valósítani. Az elmúlt három évben azt gondolom, abszolút fejlődő tendenciát mutat a csapat, elindulunk külföldi bajnokságokban is, aminek szeretnék aktív része lenne, várom az új kihívásokat.

– Volt ideje kicsit pihenni. Mivel töltötte a nyarat?
– Ugye már elkezdtem dolgozni, de voltunk nyaralni is a barátnőimmel. Minden évben szakítunk erre időt. Azért egy tíz hónapos szezon nagyon hosszú, nagyon elfáradunk. Azzal, hogy barátokkal közösen tölthetem az időt, engem teljesen feltölt, ami kell is, hogy a következő szezonban száz százalékot tudjak nyújtani. Az elmúlt négy évem kicsit sűrű volt az utazások miatt, úgyhogy most szerettem volna nagyobb hangsúlyt fektetni a családra is.

– Korábban említette, hogy régebben igényelte a csendet, az egyedülléted. Manapság is akad még „énidő”?
– Igen. Főleg szezon közben van erre idő, mivel két edzés között én nem vagyok az az „alvós” típus. Mikor fáradt vagyok olvasni szeretek, főleg krimiket, de van kreatív hobbim is. Vannak színezők felnőtteknek, azokkal szívesen töltöm az időt, színezni nagyon szeretek. Ezek a dolgok engem teljesen kikapcsolnak.

– Úgy is kezdtük, hogy járt sok helyen a világban, ám most mondhatjuk „hazatért”. Mennyiben látja ilyenkor más szemüveggel az egykori otthonát?
– Én mindig szép emlékekkel gondolok Kaposvárra. Bár még gyerek voltam mikor elköltöztünk a fővárosba, inkább gyerekkori emlékeim vannak, de nagyon jó szívvel tértem vissza. Nem lehet összehasonlítani Amerikával, vagy Budapesttel. Pláne, ahogy említettem a nagyszüleim is itt élnek, így külön öröm, hogy újra több időt tudok velük tölteni.

Kotormán Réka pályafutása