Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság

2024.08.25. 20:32

Magabiztosak és gólerősek voltak a vendégek

A Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján mindhárom találkozó után a vendégek örülhettek, akik egyaránt négyszer voltak eredményesek.

Fenyő Gábor

Balog Alexet kiállították

Fotó: Muzslay Péter

A Balatonlelle úgy nyert Tabon fölényesen, hogy a 17. percben már 3–0-ra vezetett. A Balatoni Vasas Kaposfüreden gyűjtötte be mindhárom bajnoki pontot, a jutai alakulatot erősítő Kollega Krisztián pedig az első félidőben bő 10 perc alatt háromszor is bevette a házigazda Balatonkeresztúr kapuját.

Somogy vármegyei I. osztály Kaposfüred
A Kaposfüred otthon kapott ki a Somogy vármegyei I. osztály 3. fordulójában
Fotó: Muzslay Péter

A Somogy vármegyei I. osztály harmadik fordulójának vasárnapi eredményei

Balatonkeresztúr–Juta 2–4 (0–4)
Balatonkeresztúr. Vezette: Babos Cs.
Balatonkeresztúr: Egyed B. – Bakos P., Horváth M. (Pas D.a szünetben), dr. Gelencsér A., Horváth  D., Lajtai B., Kozma M., Suchmann D., Jáky G., Wolf B., Nagy P. Edző: Szilágyi Csaba.
Juta: Vajda K. (Barna S. a szünetben) – Kollega K. (Bebics B. a 90. percben), Tamás L. (Tóth P. a 82. percben), Magyar M., Keczeli K., Sólyom G. (Horváth M. a 86. percben), Vadas Z., Jovánczai P. (Horváth A. a 76. percben), Zentai A., Jovánczai Á., Varga D. Játékosedző: Jovánczai István.
Gólszerzők: Wolf B. (a 61. percben), Jáky G. (a 64. percben), illetve Kollega K. 3 (a 31. percben, a 39. percben és a 43. percben), Keczeli K. (a 41. percben).


Kaposfüred–Balatoni Vasas 1–4 (1–3)
Kaposfüred. Vezette: Perák A.
Kaposfüred: Bogdán B. (Lender B. a 84. percben) – Vajda D., Dervalits S., Károli Gy. (Magyar K. a 74. percben), Sipos A. (Somlai D. a 80. percben), Belovics D., Ballerini G., Szántó B., Házi Á., Szulimán M., Balog A. Edző: Pál Gábor.
Balatoni Vasas: Privarics K. – Y. Yondo, Kökönyei A. (Czompó-Papp K. a 67. percben), Bene Zs., Sarkanti M. (Radojevic M. a 70. percben), Szalai K., Schütz D., Gosztonyi G., Lukács B. (Vida B. a 84. percben), Szarka L., Lakatos B. (Hutvágner Sz. az 58. percben). Edző: Vida András.
Gólszerzők: Szántó B. (a 40. percben), illetve Bene Zs. (a 16. percben), Lukács B. (a 25. percben), Szarka L. (a 42. percben), Sarkanti M. (az 54. percben).
Kiállítva: Balog A. (Kaposfüred) és Schütz D. (Balatoni Vasas) egyaránt az 51. percben.


Tab–Balatonlelle 0–4 (0–3)
Tab. Vezette: dr. Hegedüs I.
Tab: Horváth J. – Naász B. (Bárány E. az 57. percben), Kaveczki B., Ladiszlai K. (Kleiber Z. a 66. percben), Réder F., Németh D., Tábori B., Magas V., Vida A., Pretz G., Tábori T. Játékosedző: Ladiszlai Krisztián.
Balatonlelle: Bonnyai M. (Pálffy P. a 78. percben) – Kelemen K. (Buzsáki B. a 81. percben), Fazekas Á., Hrabovszki Z., Körmendy K., Fila G. (Dömötör D. a 71. percben), Orsós T., Kovács K. (Czeider M. az 54. percben), Németh J. (Józsa Á. a szünetben), Sipaki P. (Beke A. a 84. percben), Posza K. (Barczi L. a 84. percben). Játékosedző: Hegedűs Gyula.
Gólszerzők: Körmendy K. (a 11. percben), Hrabovszki Z. (a 17. percben), Németh J. (a 18. percben), Orsós T. (a 90+1. percben)

 

A Toponár–Nagyatád mérkőzést szeptember 4-ére (17 óra), a Nagybajom–Somogysárd találkozót pedig november 30-ára (13 óra) halasztották, míg a Balatonkeresztúr csapata szabadnapos volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában