Molnár Krisztina hamar megtalálta a közös hangot Cinderellával

A díjlovaglás után Molnár Krisztina a jövőben díjugratásban szeretné kihozni magából a legtöbbet. A kezdetekről, a kitűzött célokról és persze Cinderelláról is kérdeztük a fiatal tehetséges somogyi lovast.

• Mikor került először lovak közelébe?
  – 6-7 éves lehettem mikor először ültem lovon. Az első alkalomra tisztán emlékszem, itt Kaposváron a vásárban lehetett pónin lovagolni, és már akkor eldöntöttem, hogy én ezt folytatni akarom. Később édesanyám elvitt egy lovastáborba, és onnantól a lovaglás egy szerelem lett számomra.
•  Egy gyereknek nagy élmény a lovaglás, hiszen csodálatos állatok, de hatalmasak is. Hogyan emlékszik, nem félt az első alkalmakkor?
  – A legelején, amíg nem voltam eleget a lovak közelében, féltem kicsit, hiszen hirtelen tudnak mozdulni. Ez volt kicsit ijesztőbb, de minél többet foglalkoztam velük, a kezdeti bizonytalanság is elmúlt.
• Mikor kezdte komolyabban érdekelni ez a sport?
  – Zselickislakon laktam, ott kezdtem komolyabban lovagolni a Viktória Lovasudvarban, akkor Tarr Viktória volt az edzőm. Futószáron kezdtem, majd megtanultam szabadon is lovagolni. Aztán Kaszás Evelinhez kerültem. Ő a két póniján tanított nekem nagyon sokat, velük már terepre is kijártunk. Később a Korona Póni Klub keretein belül kezdtem versenyszerűen lovagolni 2017-ben. Azért akartam versenyezni, hogy visszaigazolást kapjak, hogy hol is tartok ebben a sportban. Először egy futószáras ülés versenyen indultam, amit meg is nyertem, utána már a díjlovaglásban próbálkoztam. Egy kis kihagyás után itt a Pannon Lovasakadémián kezdtem újra a versenyszerű lovaglást. A díjlovaglás után a díjugratás érdekel igazán, és itt a Lovasakadémián van is lehetőségem is ebben a szakágban indulni és bízom benne, hogy jó eredményeket érhetek el.

• Szép eredményeket ért el díjlovaglásban. Ez alapja a díjugratásnak? Mennyire épül egymásra a két szakág?
  – A díjugratáshoz nagyon fontos az idomítás, hogy a lovunkat tudjuk befolyásolni és irányítani az ugrások között, ahol távolságok vannak. Itt jól meg kell tartani a lovat. A díjlovaglásban megszerzett tudás pedig mindenképpen jó alapja a díjugratásnak.
• Van olyan ló az életében akire nagy szeretettel gondol vissza, akivel kiemelkedő volt az összhang?
  – Igen. A Korona Póni Klubban egy Etna nevű magyar sportlovon kezdtem versenyezni. Vele nagyon sokat fejlődtem, nagyon nyugodt és kedves ló volt. Vele jutottam el a Póni Klub Országos Bajnokságra 2018-ban, ahol harmadik helyet értem el díjlovaglásban. Nagy szeretettel gondolok rá, ő rengeteg önbizalmat adott nekem, és hozzájárult, hogy jobb lovas legyek.
• Mi az az eredmény, amire büszke?
  – A Pannon Lovasakadémián szeptember közepén rendezett Régiós Bajnokságon már a jelenlegi lovammal, Cinderellával indultam, ahol E8-as felkészítő kategóriában első helyezést értük el. Erre nagyon büszke vagyok, mert én is érzem, hogy sokat fejlődtem és az edzőim is elismerték a teljesítményemet. Jelenleg ez az eredmény motivál, de ha a múltba kell visszatekintenem, akkor a korábban említett országos bajnokságon Etnával elért eredményre is nagyon büszke vagyok.

Molnár Krisztina részére kiváló lovat biztosít a Pannon Lovasakadémia.
 

•  Cinderellával versenyzik jelenleg. Mit tudhatunk róla, milyen versenytárs?
  – Egy nagyon segítőkész, tanító ló. Nagyon sokat fejlődtem vele. Sokat köszönhetek az akadémiának is, hogy egy ilyen lovat biztosítanak nekem, akivel nyáron kezdünk közösen versenyezni. Először egy díjlovas versenyszámot nyertünk meg együtt, majd a nemzeti felkészítőn indultunk az akadémián, ahol a háromnapos versenyen két napján indultam, és mindkettőn hibátlan díjugrató pályát mentünk. Ez volt az eddigi legnagyobb pályám, és remekül sikerült teljesíteni. Cinderella nagyon sokat segített, mert én nem vagyok még olyan rutinos a díjugratásban, de az ő tapasztalata jelentősen hozzájárult az elért eredményhez. Korábban nem volt lehetőségem ilyen tapasztalt, segítőkész lóval dolgozni, ezért is sikerült olyan jól a szereplés.
• A lovassportban elkerülhetetlen, hogy előbb utóbb el kell köszönni a lótól. Akarva, akaratlanul az ember érzelmileg is kötődik egy ilyen csodálatos állathoz, még ha sportolóként meg is kell húzni egy határt. Mennyire nehéz „leszállni” és elengedni a versenytársat?
  – Cinderella van a legrégebb óta nálam. De eljöhet az idő, hogy át kell adni őt másnak. Ezt sajnos el kell fogadni. Ameddig csak lehet, élvezem vele munkát, a versenyzést ameddig csak lehet, de valóban meg kell húzni egy határt. Biztos rossz lesz amikor el kell váljunk egymástól, de ez egy ilyen sport. Most már lassan kezdem megszokni, és kicsit már könnyebben megy, hiszen próbálom ezt sportolóként felfogni.
•  A kapcsolt ilyenkor megmarad?
  – Persze. Etnához is ki szoktam járni – ha csak egy fél órára is – megnézem, hogy másokkal hogyan működik. Ha elmegyek innen az akadémiáról, akkor Cinderellát is biztosan meglátogatom majd a jövőben, hiszen már most rengeteget köszönhetek neki. Ám az az idő még nem jött el, addig még sokat szeretnék a hátán versenyezni és remek eredményeket elérni.