Vízilabda

3 órája

Felvette a kesztyűt a Kaposvári VK

Megszorongatta az előző idény bronzérmesét a Kaposvári VK az E.ON férfi vízilabda OB I. harmadik fordulójában, azonban ez nem ért pontot a somogyiak számára a Genesys-OSC Újbuda otthonában.

Klein Péter Nándor

Az előző idény bronzérmeséhez, a Genesys-OSC Újbuda együtteséhez utazott a harmadik játéknapon az eddig pontot sem szerző Kaposvári VK. Surányi László tanítványai ezen szerettek volna változtatni, még akkor is, ha tudták, a fővárosiak a találkozó esélyesei. Az első negyedben Dőry Farkas akciógóljával magához ragadta az előnyt a KVK, azonban hiába tettek meg minden ennek megtartásáért a vendégek, az OSC csapatának sikerült fordítania, sőt kettővel is ellepték a hazaiak.  

 

Kaposvári VK
A Kaposvári VK reménye az utolsó másodpercekig élt Fotó: Fotó: Andrássy Zoltán

A második negyed elején viszont újra felzárkózott ikszre a Kaposvár, amely számára Hárai Balázs folyamatosan harcolta ki az emberelőnyöket, viszont nem igazán tudták értékesíteni a fórokat a somogyiak, de így is átvették a vezetést. A folytatásban viszont újra az OSC akarata érvényesült, s a hazaiak egészen a harmadik felvonás végéig vezettek, de ekkor Pellei Frank találatával egalizált a KVK, s az utolsó negyed így hatalmas izgalmakat tartogatott. 

Tartotta magát a Kaposvári VK 

A legvégső etapot Aranyi Máté centergólja vezette be, de erre, illetve Gyárfás Tamás találatára is volt válasza ifjabb Berta Józseféknek. Csupán 15 másodperccel a mérkőzés végre előtt viszont ismét gólt szerzett az OSC, amire hiába próbált, nem tudott felelni a Kaposvári VK, amely így hiába vette fel a kesztyűt a fővárosiak ellen, nem tudott pontot szerezni, azonban erre játékra lehet alapozni a bajnoki folytatásban. 

 

E.ON férfi vízilabda OB I., alapszakasz 3. forduló

Genesys-OSC Újbuda–Kaposvári VK 12–11 (4–3, 2–2, 3–4, 3–2) 
Budapest, Nyéki uszoda, 140 néző. Vezette: Kun Gy., Sikter R. 
Genesys-OSC Újbuda: Fernandes – Várnai, Szalai (3), Baksa, Mészáros Cs., Gyárfás (2), Aranyi M. (4). Csere: Varga B., Pető (1), Rossi, Nagy N. (1), Ten Broek (1). Vezetőedző: Kovács Róbert. 
Kaposvári VK: Kósik – Dőry (2), Bede (4), ifj. Berta (2), Hárai (1), Fülöp B., Juhász-Szelei. Csere: Aranyi A., Pellei F (1)., Pellei K., Baj, Besenyei (1), Vörös. Vezetőedző: Surányi László. 
Gól, emberelőnyből: 15/6, illetve 12/2. 
Gól, ötméteresből: 1/1, illetve 2/1 
Kipontozódott: Rossi (26. p.), illetve Fülöp B. (14. p.), Pellei F. (32. p.). 

 

Így látták a főszereplők: 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában